Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)
VIII. Az újraegyesített Országos Levéltár
Magyar Országos Levéltár segédletei) adta közre (2004-ig tizenöt kötetet). 1996-ban megjelent a négykötetes fond- és állagjegyzék, valamint a levéltár ismertetője. A második világháború után indított négy nyomtatott sorozat közül az I. számúban (Levéltári leltárak) 1992-1996 között még született két kötet (A Magyar Kamara Archívuma, A Magyar Kamara és egyéb kincstári szervek), ezt követően azonban egy sem, akárcsak a III. (.Hatóság- és hivataltörténet) és a IV. (Levéltártan és történeti forrástudományok) sorozatban. Annál gazdagabb volt a II. (Forráskiadványok) sorozat termése: ebben az intézményegyesítésig 21 kiadvány jelent meg, azóta pedig újabb húsz. Utóbbiak közül kiemelkedő jelentőségűek a Mályusz Elemér által megkezdett, Borsa Iván által folytatott Zsigmondkori oklevéltár IV-IX. kötetei, az Erdélyi okmánytár (Jakó Zsigmond munkája) két kötete, A Kossuth- emigráció olaszországi kapcsolatai magyar és olasz nyelvű kötetei, az 1944 utáni minisztertanácsi jegyzőkönyvek három kötete (a dualizmuskori jegyzőkönyvekből is megjelent egy kötet), valamint az MSZMP KB 1957- 1960. és 1989. évi jegyzőkönyveinek három kötete. Sorozaton kívül is több forráskiadvány, emellett néhány monográfia jelent meg. Részben intézményünkben készült, és a Történettudományi Intézettel közös kiadásban látott napvilágot Kosáry Domokos szerkesztésében a Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába című munka országos levéltárakat bemutató 1/2. kötete. Megjelentek még igazgatástörténeti munkák, szak- módszertani és szakoktatási jegyzetek, illetve úgynevezett közönségszolgálati kiadványok (rövid képes tájékoztatók a levéltárról). Végül, de nem utolsósorban néhány reprezentatív album is piacra került az utóbbi években (az Érszegi Géza szerkesztette Sigilla regum — reges sigillorum, a három idegen nyelven készült levéltár-ismertető kötet és a Bécsi kapu téri palotát bemutató kiadvány). Az Országos Levéltár mintegy fél évtizede CD-ROM formájában is közzéteszi fontos forrásainak adatbázisát elsősorban az Arcanum Adatbázis Kft-vel együttműködve. így jelentek meg az 1867-1944. évi minisztertanácsi jegyzőkönyvek napirendi pontjait, a királyi könyvek adatait és digitalizált anyagát, az urbáriumok és összeírások regesztáit, illetve az 1715. évi országos összeírást közreadó lemezek. A középkori oklevelekről és a kéziratos térképekről két videó-anyagot is publikált a levéltár. Az intézmény az 1990-es évek eleje óta saját kiadásban jelentette meg Levéltári Közlemények című folyóiratát (évente két szám egy-egy kötetben), továbbra is társkiadója volt a Turulnak, 1999 óta a Magyar Levéltárosok Egyesületével közösen adta ki a Levéltári Szemlét. 2002 óta évente 439