Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

VI. Az Országos Levéltár a centralizált szocialista levéltári rendszerben (1950-1970)

Ember Győző szakmai tudásának, mentalitásának és tekintélyének köszönhetőek. Bár 1970 után még évekig vezette az intézményt, elmondhatjuk, hogy főigazgatóságának eddig tárgyalt szakaszában lényegében megvalósította kitűzött céljait: a levéltár elvégezte anyaga alapleltározását, kialakította állományának rendszerét, iratanyagának túlnyomó többsége legalább középszinten rendezett lett, és nagyobb részéhez akkor korszerű segédletek készültek. Nem túlzás: az Országos Levéltár az 1960-as évek végére nemzetközi mércével mérve is Európa egyik legren- dezettebb, legjobban kutatható levéltára lett.

Az intézmény — kisebb-nagyobb zökkenőkkel — az irattárakkal kapcsolatos új feladatait is sikeresen oldotta meg. Ember Győző nehezen és gyakran csak kompromisszumok árán tudta érvényesíteni elveit a levéltári kiadványkészítő munkában. Mint a fentiekben utaltunk rá, követhette a Herzog József által kijelölt utat, amelyen — kidolgozott programja szerint — Jánossy Dénes is haladni akart. Ők lényeges eredményt nem tudtak elérni — nem rajtuk múlott — a levéltár rendeltetésének megfelelő feladatrendszer érvényesítésében. Ember, ha nem is ideális, de sokkal jobb feltételek között, merítve mindkét elődje szemléletéből és elképzeléseiből és azokat lényegesen továbbfejlesztve, megvalósította az áttörést. Az Országos Levéltár az 1960-as években az akkori időszak modem levéltári intézményeinek színvonalán, a levéltári tevékenység teljes vertikumát lefedve, rendeltetésszerűen működött. Ekkorra az 1950-es évek túlzottan átpolitizált légköre is csillapodott.

Hazai viszonylatban egyedülálló levéltártani munkássága az említetteken túl is kiemelkedő személyiséggé tette Ember Győzőt, tehát méltán sorolhatjuk őt az Országos Levéltár legkiválóbb intézményvezetői közé.200

Vö. Borsa, A levéltáros, 9-15.

414