Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)
VI. Az Országos Levéltár a centralizált szocialista levéltári rendszerben (1950-1970)
rült, amely az utóbbiakat magának tartotta meg, a többit pedig még 1956- ban továbbadta az Országos Levéltárnak. Ugyanekkor az Intézet olyan iratokat is átadott, amelyek a korábbi évek iratgyűjtő akciói során irattárakból kerültek birtokába (a Földművelésügyi Minisztérium 1919. évi 37 csomónyi, a Pénzügyminisztérium 1919. évi négy csomónyi, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1918-1944. évi 78 csomónyi, az Igazságügy-minisztérium négy csomónyi, a Rádió és Telefonhírmondó Rt. két csomónyi és az Országos Gyermekvédő Liga egy csomónyi iratáról volt szó.)133 Az 1956. november 6-i tűzvészben közel 9000 fm irat pusztult el. A közreadott kárjegyzékekből134 megállapíthatóan többek között az alábbi iratanyagok: • a Birósági Csoport mintegy 1300 fm anyaga (Tiszáninneni Kerületi Tábla 1849 előtti levéltára; az abszolutizmus kori Igazságügy-minisztérium, főbíróságok és alárendelt bíróságaik iratai; a Főállamügyészség és az alárendelt ügyészségek iratai; úrbéri bíróságok anyagai; a provizórium kori Hétszemélyes Tábla erdélyi és váltó osztályainak iratai; a Kúria és a Budapesti ítélőtábla 1869-1881. évi iratai); • a II. Osztály kb. 5050 fm polgári kori levéltári anyaga (Igazságügy-minisztériumi Levéltár; a Kúria 1882 utáni iratai; a Koronaügyészség iratai; az Országos Földbirtokrendező Bíróság iratai; a Közigazgatási Bíróság Levéltára; a Kincstári Jog- ügy-igazgatóság Levéltára; a Szabadalmi Bíróság Levéltára; a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Levéltára; az Országos Közoktatásügyi Tanács iratai; a Közalapítványi Ügyigazgatóság Levéltára; a közalapítványi kerületi ügyészségek levéltára); • a III. Osztály 1160 fm-nyi anyaga (a Habsburg-család magyaróvári, az Esterházy család pápai, a Hunyadi család kéthelyi levéltárai; a Rákóczi-Aspremont és a Zichy családok, más családok és személyek iratanyaga; az Országos Ösztöndíjtanács irattára; a Budapesti Tudományegyetem iratai); • a Népi Demokratikus Csoport 1945-1951. évkörű 1182 fm irata (a Debreceni Ideiglenes Kormány és Országgyűlés iratai; 133 MOL - M - KS - 276. f. - 91 - 16. őrzési egység - 31-33. fólió, 109. őrzési egység - 36- 39. fólió; MOL - XIX -1 -18 - a - 13-02-02/1957. (28. doboz) 1,4 Komjáthy, Tűzvész; Kárjegyzék; Lakos, 1956. november 6.; ÚMKLfondjegyzék. 374