Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

VI. Az Országos Levéltár a centralizált szocialista levéltári rendszerben (1950-1970)

a dokumentum megállapításait a dolgozók származásáról: „Felszabadulás előtt a Magyar Országos Levéltár tudományos dolgozóinak a kiválasztásánál meglehetősen exkluzív szempontok érvényesültek. Munkás és paraszt származású csak egészen elvétve került az Országos Levéltárba. [...] Ehhez képest jelentős változás következett be a felszabadulás után. Ez elsősorban az újabban alakult (II., IV., ND oszt., V.) osztályokon jelentkezett. A változás az egyetemi felvételi politikát követte. Jelenleg a tudományos dolgozók között 10 munkás-paraszt származású van. A tudományos dolgozók többi része értelmiségi, illetve kiskereskedői, kisiparosi származású. A régi uralkodó osztály vezető tagjainak, felelős kormánytisztviselőinek a leszármazottai nem dolgoznak a levéltárban".

Ezzel szemben — az akkori kurzus szempontjából — meglehetősen negatív képet festettek a „helyzetkép" összeállítói a politikai helyzetről: „Főleg a régebbi garnitúrából, de az újabb dolgozók közül is többen rendelkeznek erős — különböző — felekezeti kapcsolatokkal (több, eredetileg papnak készült személy, lelkész felesége, gyermeke stb.) dolgozik a levéltárban. Ezektől függetlenül (elsősorban nem tudományos beosztású) fiatalok egyes köreiben is jelentkeznek nem feltétlenül egyházi, de vallásos világnézetre utaló megnyilvánulások. Különböző tendenciájú nacionalista nézetek az utóbbi időben ismét feléledtek a levéltárban. Ez utóbbinak említett jelenségek arra utalnak, hogy a levéltár dolgozóinak ideológiai arculata nem alakult olyan kedvezően, mint korábban reméltük".93

Fenti személyzeti adataink a kinevezettekre vonatkoznak. Rajtuk kívül az intézmény az egész időszakban — általában számottevő arányban — részmunkaidősöket is foglalkoztatott különböző szakmai és egyéb feladatok ellátására. A Magyar Tudományos Akadémia rendszeres célhitelei tudományos munkálatokhoz nyújtottak támogatást.

A tárgyalt korszak egészében Ember Győző állt az Országos Levéltár élén, helyettesét, Elekes Lajost 1950-ben eltávolították az intézményből. Az ügy azzal kezdődött, hogy Szászi András, akit 1945 után az altiszti állományból magasabb munkakörbe helyeztek, és 1949-től a tudományos munkát végzők körében önálló levéltárosként a II. Osztályon dolgozott, nemcsak házon belül, hanem kifelé is — pl. a Szabad Nép levelezőjeként közreadott írásaiban és Rákosi pártvezér titkárságának írt leveleiben — pellengérre állította az intézményen belüli „visszásságokat", és elpanaszolta az őt osztályvezetője, Pálfy Ilona részéről ért sérelmeket. Mindezekben antidemokratikusnak, a népi demokrácia érdekeivel ellentétesnek igyekezett beállítani a hivatalvezetés intézkedéseit. Ennek következ93 Ember, 1966-1970. évi beszámoló, 504.

362