Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)
VI. Az Országos Levéltár a centralizált szocialista levéltári rendszerben (1950-1970)
zárit, ám ez sem felelt meg a követelményeknek, és ezért próbaüzemét sem engedélyezték.84 Az iratkonzerválást, restaurálást végző műhely a többi magyarországi levéltár legsürgetőbb igényeinek kielégítésére is szolgált, a levéltári terület központi műhelyének szerepét töltötte be. Kapacitása azonban az Országos Levéltár szükségleteinek is csak töredékére volt elegendő. Ezért amikor rendelkezésre állt a megfelelő helyiség, 1965-1966-ban az Úri utcai épületben egy öt fővel működő második műhelyt állítottak fel, a másikéhoz hasonló felszereléssel (laminátort is beleértve), amelyet kifejezetten a többi levéltár restaurálási feladatainak ellátására szántak. Az első évben az 1. számú (Bécsi kapu téri) műhely kizárólag az Országos Levéltár, a 2. számú pedig a területi levéltárak iratait restaurálta. A következő évben, amikor a területi levéltárak tanácsi irányítás alá kerültek, a Levéltári Osztály utasítására megváltozott a rendszer: a két műhely együttes kapacitásának 60-67%-át az Országos Levéltár, 33-40%-át a tanácsi levéltárak iratainak restaurálására fordították. Az Új Magyar Központi Levéltár felállítása után intézményünk a kapacitás 50%-át, az ösz- szes tanácsi levéltár a 35%-át, az új levéltár pedig a 10%-át kapta. A keretek elosztásának joga a Levéltári Osztály (Igazgatóság) hatáskörébe tartozott. A tárgyalt korszak végén a térképek és tervek préselésére szolgáló nagyfelületű préssel, motorikus könyvkötő préssel, fűtött préssel valamint radírozó gépekkel bővült a műhelyek felszerelése, és minden restaurátor számára elektromos pákát szereztek be. Az 1950-es évtized a mikrofilmező műhely fejlődésében is szegényesnek nevezhető. 1952-ben az épület földszintjén, a bejárattól balra rendezkedett be a műhely. Az egyik helyiségben folyt a felvételezés, a másikban az előhívás és másolás, a két helyiség közös előszobájában az ellenőrzés, és itt helyezték el a két leolvasót is. A fotólabor fő felszerelési tárgyai ekkor a következők voltak: négy felvevő (egy Micro-Jumma automata, egy Fotocopist típusú, egy Leitz asztal és egy hordozható felszerelés két Leica felvevőgéppel), egy lemezes felvételezésre alkalmas Linhoff típusú síkfilmfelvevő, egy 30 méteres filmek előhívására képes automata előhívó, nagyító és másoló berendezés, valamint egy amerikai gyártmányú ragasztógép. 1951-től a Micro-Jummán két műszakban (6-22 óráig) folyt a munka, amely az 1950-es években évente mintegy félmillió felvételt eredményezett. 1952-ben összesen hét fő volt a Mikrofilmező Csoport létszáma (három felvételező, két tudományos dolgozó a filmek ellenőrzésére 84 Scholz, Fertőtlenítés. 355
