Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

VI. Az Országos Levéltár a centralizált szocialista levéltári rendszerben (1950-1970)

tetik. Az 1955. évi levéltári tvr.-tervezet indokolása szerint az „új levéltár szervezését alapjaiban indokolja mindenekelőtt az a döntő fordulat, ame­lyet hazánk életében a felszabadulás jelentett. A felszabadulással hazánk történetében új korszak kezdődik, amelynek iratanyagát más szempont szerint kell kezelni, mint a letűnt korszakok iratanyagát". A Levéltári Osztály 1958. április 28-án kelt, a miniszter számára készült rövid feljegy­zése egyszerűen (és nem is teljesen az igazságnak megfelelően) azzal ér­velt az új levéltár felállítása mellett, hogy a többi szocialista országban „külön kezelik a szocialista forradalom győzelme után keletkezett irat­anyagot". 1959-ben a Levéltári Osztály vezetője egyik írásában tovább már nem halasztható feladatnak nevezte a Népi Demokratikus Korszak Központi Levéltárának felállítását. A következő év decemberében meg­tartott hazai levéltári „kongresszus"-on is kész tényként szerepelt az új intézmény létrehozása, mégpedig a második ötéves tervidőszak első évé­re (1961) ütemezve. Az új levéltár felállítását végül az 1969. évi 27. tvr. írta elő Új Magyar Központi Levéltár néven. A jogszabály megszületése előtt nem sokkal, május 24-én a Levéltári Igazgatóság feljegyzésben foglalta össze az intéz­mény létesítésének indokait. A felsorolt hét ok megvilágítja, hogy az új intézmény alapításának szándékában nemcsak a pártállam kemény kor­szakában, hanem az úgynevezett puha diktatúra idején, a Kádár-kor­szakban is a politikai-ideológiai szempontok — a legújabbkori iratokkal megbízható személyek foglalkozzanak, igazodás a Szovjetunió megoldá­saihoz stb. — játszották a döntő szerepet. A levéltári feladatvégzés jogszabályi alapjai Az 1950. évi 29. tvr. 10. §-a az Országos Levéltár feladatkörét illetően — eltekintve a pontosításoktól — csaknem szó szerint átvette az 1947. évi levéltári törvény 8. §-ának a.)-f.) pontjaiban szereplő rendelkezéseket a következők szerint: „Az Országos Levéltár feladata: a.) a 14. §-ban felso­rolt iratok [a Hadtörténelmi Levéltárba tartozó iratokról volt szó — L. J.] kivételével átveszi az Országgyűlésnek, az Elnöki Tanácsnak, a miniszté­riumoknak, a Népgazdasági Tanácsnak, a volt Gazdasági Főtanácsnak, az Országos Tervhivatalnak, a volt legfőbb állami számvevőszéknek, a Legfelsőbb Bíróságnak (Kúriának), valamint más olyan hatóságoknak, hi­vataloknak, testületeknek és intézményeknek az ügyintézésükben rend­szeresen már nem használt iratait, amelyeket a vallás- és közoktatásügyi miniszter az érdekelt miniszterrel egyetértésben kijelöl; b.) gyűjti a főleg 327

Next

/
Thumbnails
Contents