Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)
V. A kultuszminisztériumi felügyelet és a közgyűjteményi integráció korszaka (1922-1949)
Rendkívüli feladatot kapott az Országos Levéltár 1938 közepén. A bécsi döntést előkészítő diplomáciai tárgyalásokkal kapcsolatban „népiség- és településtörténeti kérdések" megvilágításához kellett adatokat szolgáltatnia. Több levéltári tisztviselő széles körű kutatásaival, Glaser Lajos pedig térképészeti ismereteivel járult hozzá ahhoz, hogy a felvidéki terület hét népiségtörténeti térképe elkészülhetett.141 Kiadványkészítés, közművelődés Herzog főigazgatósága alatt hangsúlyeltolódás következett be a Levéltári Közlemények közléspolitikájában. Nyilvánvalóan az intézményvezető intenciói is szerepet játszottak abban, hogy az 1932-től folyóirat-szerkesztő Pleidell Ambrus tudatosan törekedett a történelmi tanulmányok kiszorítására a folyóiratból, a forrásközlések arányának csökkentésére és a levéltártudomány kérdéseit tárgyaló írások súlyának növelésére.142 Pleidell 1935-ben bekövetkezett halála után a szerkesztés feladatát Szabó István vette át, aki az 1936-os évfolyamban publikálta programadó cikkét A magyar levéltári irodalom feladatai címmel. Szerinte a levéltári irodalom rendeltetése az, hogy feltárja a módokat, megkeresse a megoldásokat és kézbe adja azokat az eszközöket, amelyekkel a levéltári feladatok korszerűen teljesíthetők. Három kategóriába sorolta a levéltári irodalom tárgyait: 1. levéltártan (a levéltári anyag gyűjtésének, a fenntartás technikai feladatainak, az iratok rendezésének, selejtezésének, a levéltári rendszereknek, a levéltárak kezelésének, a levéltárszervezetnek és -igazgatásnak, a különböző tulajdonjogi helyzetű levéltárak jogi és gyakorlati védelmének stb. kérdései), 2. a levéltári anyagot feltáró, azt a levéltárak kezelői és használói számára bemutató írások (levéltártörténet, levéltár-ismertetés), 3. kormányzat-, igazgatás-, hivatal- és intézménytörténet. Szabó István a forrásközlést nem sorolta a levéltári irodalom körébe, mégis természetesnek tartotta, hogy e műfaj is jelen legyen a folyóiratban. Szabó nem kergetett illúziókat: tudta, hogy a képzett levéltámokok, mivel többségük bölcsészdoktor, főleg a történettudomány iránt érdeklődnek, így bő kézirattermésre nem számíthat. Ennek ellenére célját lényegében megvalósította, és szerkesztése alatt a Levéltári Közlemények jellegében ténylegesen levéltár-tudományi szakfolyóirattá vált.143 141 1938. évi jelentés, 350-351.; Szögi, Sinkovics-interjú, 46. 142 Sashegyi, Kiadványkészítés, 12. 14:1 Sashegyi, Kiadványkészítés, 12.; Buzási, Közlemények, 16-17. 249
