Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)
IV. Az „új" Országos Levéltár megszervezése, történetének belügyminisztériumi felügyelet alatti időszaka (1874-1922)
tíz tárgyi főszakba kívánta szétosztani a levéltár valamennyi anyagát. Pa- uler most mérsékeltebb és az időrenden alapuló átrendezések mellett foglalt állást.17 Az országos levéltámok személyzeti vonatkozásban megfogalmazott elvei elsősorban a francia központi levéltárban tapasztaltakon nyugodtak. Javaslatában fogalmazói és kezelői szakot különböztetett meg. Az előbbibe soroltak végeznék az érdemi munkát (lajstrom és mutatók készítése, beadványok megválaszolása), míg a kezelői szakba tartozó személyekre a teendők mechanikus része (iratkikeresés a számok alapján, reponálás, iktatás és kiadói feladatok) hárulna. Az ankét javaslatával egyezően, müncheni példa alapján, szükségesnek tartotta, hogy a fogalmazói szak tisztviselői állásukból — a fegyelmi utat kivéve — elmozdít- hatatlanok legyenek, és tisztességes fizetést kapjanak. Pauler nagyobb létszámot tervezett az ankétbizottság javaslatában szereplőnél: tizenegy fős összlétszám helyett csak a fogalmazói szakban tizenegy fő (egy országos főlevéltámok, aki egyben az egyik osztály vezetője is, három osztály- vezető, hét fogalmazó) alkalmazását vélte szükségesnek, ezenkívül a kezelői szakban kilenc fővel (egy főtiszt, nyolc kezelő tiszt) és még öt hivatalszolgával, vagyis 25 fős személyzettel számolt. Kiemelte a képesítés nagy jelentőségét: a fogalmazóktól magas szintű jogi, történelmi és idegen nyelvi ismereteket kívánt, amiről a jelöltek vizsgán adnak számot, a kezelők esetében gimnáziumi végzettséget, valamint latin és német nyelvismeretet és jó íráskészséget követelt meg. Az országos levéltámok negyedsorban a megyei és a városi levéltárak országos fontosságú iratainak hathatós védelmére javasolt intézkedéseket. Felvetette, hogy 1526 előtti irataikat az Országos Levéltárba szolgáltassák be, a többi iratukról pedig lajstromokat küldjenek.18 Pauler ismertetett javaslata az egyesített levéltár egyszemélyi, egységes vezetésének elvén alapult. Különösen emiatt támadta azt Jakab Elek, az erdélyi kormányhatósági levéltár vezetője, aki akkor még a gyakorlatban nem volt alárendelve az országos levéltámoknak. Jakab a belügyminiszterhez intézett panasziratában mellérendelt helyzete megtartása érdekében sorolt fel érveket. Ezenkívül — egyebek mellett — ellenezte a tisztviselők elmozdíthatatlanságának kimondását, és kijelentette, hogy nem zseniket, „fehérkesztyűs dandyk"-et, „kevés munkával egybekötött tudósok"-at, hanem „sanyarogni megtanult, portól és penésztől nem irtó17 Azt a kérdést, hogy miért tért el Pauler az ankét javaslatától, tárgyalja Borsa, A Diplomatikai Levéltár kialakulása, 291-293. '* Vő. Miskolczy, Országos Levéltár, 21-23.; Sashegyi, Személyzet 1874—1903., 224-225. 101
