Amikor "fellazult tételben fogalmazódott meg a világ". Mo. a hatvanas években (Budapest, 2013)
Simon István: A kádári konszolidáció és a rendszer eladhatósága
A kádári konszolidáció és a rendszer eladhatósága 37 az emigrációval kapcsolatos propagandapolitika taktikai és stratégiai hangsúlyainak változása. A pragmatikus megközelítés az 1956-os disszidensekkel, az emigrációban élő százezrekkel kapcsolatban egy olyan felosztást jelentett, amely a kezdeményező fellépés racionális lehetőségeit is feltételezte már a hatvanas évek elejétől. A megtévesztett disszidensek hazajövetelének anyagi támogatásától, a lojális, nem ellenséges baloldali emigráció tagjainak befolyásolásán keresztül, együttműködő szervezetek létrehozásáig, anyagi, erkölcsi támogatásáig széles bázison nyugodott az MSZMP emigrációs politikájának eszközrendszere.9 A határozatok nagyon pontosan megfogalmazták az állami és pártszervek feladatait, hatáskörét, illetve az együttműködésük kapcsolatrendszerét, a végrehajtásért felelős érintettek megnevezésével. Mindez a pozitív Magyarország-kép — amely nehezen volt elhatárolható a szocializmus elfogadtatásának problematikájától — kialakítását célozta a ’60-as évek elején. A „lojális” emigráns szervezetekkel való szoros együttműködés, újak létrehozásának fontossága, „lojális” lapok hazai tájékoztató anyaggal való ellátása, útlevelek, vízumok kiadása mind egy irányba mutatott, egy célt szolgált: a bomlasztás elősegítésével is segíteni a rendszer elfogadottságát. A Magyarok Világszövetsége (MVSZ), a Hazafias Népfront, a Külügyminisztérium adott feladatain, hatáskörén, illetékességén túl a Szakszervezetek, a KISZ, sőt még a Nőtanács is megkapta a profiljának megfelelő feladatokat ebben az együttműködésben. Az 1961. júniusi Politikai Bizottsági ülésen10 elégedetten állapították meg, hogy a „párt politikai vonala módosította az emigráció véleményét”, amit az MSZMP kiegyezésre törekvő lépéseivel, gesztusaival magyaráztak. A „magyar kérdés elhalása, nyugati tényezők pragmatikus, gyakorlatias hozzáállása is segíti a rendszer fokozatos elismerését és az együttműködési hajlandóságot. A burzsoá sajtó sokkal objektívebben ábrázolja a magyarországi viszonyokat. A külföldön élők elhatárolódnak a kormányok zsoldjában állóktól, és igénylik a normális kapcsolatok kialakítását az anyaországgal. Sikerült kompromittálni — különböző kedvezmények segítségével — reakciós személyeket, szervezeteket. Sikerült önkéntes hazatérésre és együttműködésre bírni 12 ismert emigránst és a Látóhatár c. kiadvány szerkesztőségét szétrobbantani. A nagykövetségek és a MVSZ élénk 9 Kádár János elégedetten állapíthatta meg az 1958. júliusi PB ülés vitájában, hogy az emigráció megbontása szempontjából helyes intézkedés volt a disszidensek hazatérésének a hatalom részéről történő, hivatalos támogatása. Kádár egyúttal meghúzta a határvonalat a „Kéthly és Kővágó-féle csirkefogók” irányába, akik az „emigrációból és hazaárulásból élnek.” MNL OL M-KS 288. f. 5. cs. 88. ő. e. MNL OL M-KS 288. f. 5. cs. 232. ő. e. 10
