Amikor "fellazult tételben fogalmazódott meg a világ". Mo. a hatvanas években (Budapest, 2013)

Katona Csaba: Metszéspont: egy író és egy fotós életútjának rövid találkozása

KATONA CSABA Metszéspont: egy író és egy fotós életútjának rövid találkozása Az 1960-as évek elejének sajátos magyarországi világát egy rövid esettanulmány révén szeretném megközelíteni, ami voltaképpen lehetne hagyományos értelem­ben vett helytörténet is, de mégsem az, sokkal inkább művészettörténeti jelen­tősége lehet, társadalomtörténeti adalékokkal. Az 1950-es évek második felében, az 1960-as évek elején rövid ideig egyszerre élt Balatonfüreden két elhivatott, alkotó művész, akiknek életútja egy bizonyos ponton metszette egymást. Jó barátságba kerültek, sőt néhányszor együtt is dolgoztak, ám ez a kontakt a fennmaradt írott források nyomán jószerivel már nem érhető tetten, ugyanakkor helyben számosán emlékeznek még rá. Ez a tény rámutat a jelenkortörténetben mostanában mindinkább teret nyerő oral history fontosságára.1 Az emberi és művészi kapcsolat azonban sajnálatosan rövidnek bizonyult. A két ember közül az egyik élete, a fiatalabbé, aki civil munkája mellet fotózás­sal is foglalkozott és ez irányú tehetsége épp kibontakozóban volt az 1960-as évek legelején, 40. születésnapja előtt véget ért, így életműve is lezárult, és szük­ségszerűen csonka maradt. A másiké, a bő évtizeddel idősebb íróé, szintúgy az 1960-as évek elején nyert igazán teret, de az ő tehetsége kiteljesedhetett és lé­nyegében haláláig alkothatott. Otthona igazi művészi találkozóhellyé lett, amit gyakori vendége, Keresztury Dezső „füredi Helikon”-ként emlegetett.2 Sőt egy­kori lakóháza ma is az irodalmat szolgálja, mint Magyar Fordítóház. 1 Nem véletlenül rendezett a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában az Infor­matikai és e-levéltári osztály Mark Pittaway Oral History Gyűjteménye Híd Kelet és Nyugat között. Integráció és módszerek: írott források és interjúzás kapcsolata levéltárainkban címmel szakmai napot 2013. május 24-én az oral history fontosságáról. Részletek: http:// mnl.gov.hu/rendezvenyek/szakmai_nap_a_magyar_nemzeti_leveltarban.html (utolsó letöltés: 2013. június 2.). 2 http://www.ekmk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=340%3A100- nap-100-kerdes-liptak-gaborrol&Itemid=232 (utolsó letöltés: 2013. június 5.).

Next

/
Thumbnails
Contents