Amikor "fellazult tételben fogalmazódott meg a világ". Mo. a hatvanas években (Budapest, 2013)
Keresztes Csaba: Kultúrpolitika szóban és írásban
Kultúrpolitika szóban és írásban 199 lába járás. Ez utóbbi hatására néhány év múlva a lakosság 90%-a rendelkezett általános iskolai végzettséggel. A középfokú oktatást — az egyre nagyobb tudást igénylő munkafolyamatok megfelelő szakemberrel való ellátása céljából — általános kívánalommá emelték. (A technika, illetve minden egyéb tudományág gyorsuló fejlődése új, illetve bővebb ismeretanyagot követelt meg. E kérdésben az államvezetés szándékai és a társadalmi igény találkozott egymással.) Kiemelendő a szakmunkásképzés kibővítése, fejlesztése és összekapcsolása a szakmaigyakorlati munkával. E képzési formában a tanműhelyekben és az üzemeknél végzett gyakorlati képzés mellett sem hanyagolták el az elméleti és közismereti tárgyak oktatását. A szakmunkásképzés fejlesztése mellett a középfokú oktatás egyik nagyon jellegzetes típusát is létrehoztak: a szakközépiskolákat. Létesítésükkel egyrészt szakmát kívántak adni a tizenéves fiatalok kezébe, másrészt négy éven át érettségit adó középfokú tanulmányokban is részesültek. Mindezek mellett a klasz- szikus középiskolai oktatást nyújtó gimnáziumok sem kerültek háttérbe, sőt több új gimnáziumot alapítottak. Kísérletként bevezették az ún. 5+1-es rendszert: ennek keretében szombaton, vagyis az iskolai hét plusz egyedik (hatodik) napján a gimnazisták gyárakba mentek gyakorlatra dolgozni. Célként a termelőmunkára való minél alaposabb felkészítés lebegett a szemük előtt. 1962-ben új tantervet vezettek be, és pro forma megszüntették az egyetemi felvételeknél a származás szerinti kategorizálást. A felsőoktatásban az intézmények száma megkétszereződött, ugyanis a korábbi középfokú óvó- és tanítónőképzést felsőfokúvá szervezték át, emellett megindították a felsőfokú technikumi képzést. A felvételi rendszert átalakították, a felsőoktatásban részt vevők száma pedig emelkedett. Ebben az évtizedben jellemzően az anyagi beruházások is a felsőoktatás területére koncentrálódtak. Az új szabályozás jelentősebb hatásai: a kisiskolákat - többségükben a „tanyasiakat” — felszámolták, vagyis az alkalmazott szakkifejezés szerint: körzete- sítették. Ezzel vidéken gyakorlattá vált az iskolába utazás, az ingázás. A nagyobb települések iskoláit viszont bővítették és az egy tanteremre jutó diákok száma a korábbi 46-ról 30 főre csökkent (bár a fejlesztések üteme elmaradt a létszám- emelkedésből eredő igényekből, és sokáig nem állt rendelkezésre elegendő tanterem). Javult a tanerő-ellátottság, de továbbra sem vált optimálissá. Az általános iskolát szinte mindenki elvégezte, míg a középfokú oktatás kiszélesítésével az általános iskolából kikerülők döntő többsége középiskolában folytatta tanulmányait. (Az általános iskola végig nyolc osztályos volt, a gimnázium és a szakközépiskola négy-négy éves, míg a szakmunkásképző három éves.) Jelentőssé és eredményessé vált a korábban alig létező gyógypedagógiai oktatás. A változások közül kiemelendő, hogy egyre nagyobb mértékben nőtt a nők iskolázottsága
