Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez 1945–1956 (Budapest, 2007)

Bevezető

Polgári politikusok, kormányzati tisztviselők hiába mutattak megértést az osztrák kívánságok iránt, más megoldásra nem nyílt lehetőség.6 A See- mann-jelentésben rögzített negatív benyomások és következtetések valójában megalapozták a kapcsolatokat a következő két évtizedben legsúlyosabban terhelő témakört: a vagyonjogi vitát, amely magyar oldalról hamarosan kiegészült az Ausztriába hurcolt magyar tulajdon restituciójának problémájával. A kormány 1946. február 8-i ülésén már megfogalmazódott az igény, hogy komoly lépéseket kell tenni az elhurcolt javak visszaszerzésére. Az állásfoglalás alapján Nagy Ferenc miniszterelnök levelet írt a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz, melyben aggályát fejezte ki amiatt, hogy a megszálló hatóságok átadják az osztrák gazdaságnak az elhurcolt javakat.7 A kormány gazdasági békejavaslataiban 1946. júniusában ismételten helyet kapott a probléma.8

Röviddel Seemann látogatása után az Ausztriai Szövetséges Ellenőrző Tanács engedélyével Budapestre érkezett Ausztria nem hivatalos képviselője, Meinrad Falser követségi tanácsos. Májusban Bécsben is elfoglalta hivatalát, mint a főkonzulátus felszámolásával megbízott tisztviselő dr. Bartók László tanácsos, korábbi zágrábi konzul. A két diplomata működése jogilag nem jelentette a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását, mégis megvetette az alapjait a politikai érintkezés felvételének. Noha a magyar külügy is azonnal megtette a szükséges lépéseket a kapcsolat felvételre vonatkozó engedély beszerzésére, a SZEB szovjet elnökének időhúzó magatartása következtében - a magyar külügy megkereséseit Szviridov altábornagy válaszra sem méltatta - két esztendőbe telt, amíg a szükséges hozzájárulásról döntés született. Jelen pülanatban a szovjet források ismeretének hiányában csak feltételezhető, hogy az időhúzás hátterében a magyar kormány politikai presztízse erősödésének megakadályozása állt. „... a figyelmes szemlélő számára minden további nélkül világos, hogy a megszálló hatalom Magyarország további közeledését a Nyugat felé nem nézi szívesen, és mesterkedéseivel mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza vagy legalább is lassítsa azt. Mindez megfigyelhető a pohtikai, a kulturális és a gazdasági élet különböző területein is. Minden eszközzel késleltetik a hivatalos külképviseleti hatóságok felálhtását, minden lehetséges ürüggyel meghiúsítják, vagy megnehezítik a kimagasló magyar személyek nyugati utazásait.” - írta Falser tanácsos egy 1946 májusában kelt jelentésében.9 Tény az is, hogy az ausztriai Szövetséges Ellenőrző

6 A kormány 1946. június 18-i ülésén napirendre került a magyarországi német javakra vonatkozó potsdami határozat értelmezése. A jegyzőkönyvnek azt a mondatát, hogy a „kormány kívánatosnak látja a német vagyon fogalmának szabatos megállapítását” azonban törölték. (Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1946. február 5,-no- vember 15. Szerk. Szűcs László Bp. 2003 853.) Az október 30-i minisztertanácson az aggodalom ismét hangot kapott, de a baloldali kormánytagok kategórikusan elutasították ezt. U.o. 1602-1604.

7 Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei i.m. 194.

8 U.o. 849-850. „Az elhurcolt javak a magyar nemzeti vagyon igen tekintélyes hányadát jelentették. Ezek nélkül Magyarország minden hősies erőfeszítése ellenére sem képes arra, hogy magát trianoni szinten is egy nemzedéken belül felépítse. Ezek nélkül Magyarország a forrongó nyomor országa lesz, így a restitucióhoz dunavölgyi, sőt európai érdek is fűződik. A kormány kéri az elhurcolt javak visszaadását, a felhasznált dolgokért pedig kártérítést kér.”

9 A szovjet kormány már 1943 folyamán jelezte az angol diplomatáknak, hogy ellenzi a háború után Ausztria és Magyarország közeledését és egy dunai konföderációban való rész21