Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján (Budapest, 2017)
II. Az önkormányzat meghatározói a középkori Hegyalján - 2. Szőlőművelés, borkereskedelem, extraneus birtoklás és az önkormányzat
74 Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján tiben 1278-ban esik szó szőlőről, Forrón pedig 1309-ben. A Szína melletti telepesek 1299-ben kaptak engedélyt a szőlőtelepítésre. 1293-ban a szomszédban, Borsodban hallunk bizonyos terra Zeleus földről, 1339-ben az Újhely környéki Zeuleus (ma Szőllőske puszta) neve is felbukkan a forrásokban.257 A szőlő nagyarányú elterjesztésében régebben az itteni latin telepeseknek tulajdonítottak nagy szerepet, de mostanában ezt már cáfolják.258 A 14. század végére a bortermelés nagy jelentőségre tehetett szert a térségben. Ezt bizonyítja Gönc város már említett 1387. évi hetedadója is, ami alapján a város éves bortermelése 350 hordót tett ki.259 A szőlőművelés egyik fontos és általános jellemzője volt, hogy a szőlőbirtokosok között nagy számban vettek részt az egyházi vagy nemesi jogállású személyek, idegen mezővárosi és városi polgárok, valamint környékbeli jobbágyok is. Az extraneus (vidéki, vagy „külsős") szőlőbirtoklásra vonatkozó források a 12. század végén jelentek meg Magyarországon, de maga a jelenség minden bizonynyal már korábban is élő gyakorlat volt hazánkban. Ennek egyik első jele, hogy a szentgotthárdi apátság az 1180-as és 1190-es években Szentkúton (ma a burgenlandi Heiligenbrunn település) vásárolt szőlőket. Az extraneus birtokosok között ekkor még csak egyházak, nemesi birtokosok és várjobbágyok vettek részt, a 13. századtól azonban már a hospes jogállású személyek is mind gyakrabban tűntek fel ilyen minőségben. Az átalakulás azonban csak lassan ment végbe. Bár a zágrábi székeskáptalan szőlőit a 14. században már részben ilyen elemek művelték meg, saját kezelésű urasági szőlőket is birtokoltak még ekkor.260 Az extraneus birtokosok a középkori Magyar Királyságban sokszor a lakóhelyüktől igen messze - akár több száz kilométerre - fekvő szőlőbirtokokat is megszereztek.261 A hegyaljai extraneus birtoklásra a már említett 1248. évi királyi adománylevél tartalmazza az első adatot. Ebbe a sorba illeszthető azonban, hogy a szepesi prépost 1282-ben, azaz továbbra is, a váradi káptalan pedig 1295-től rendelkezett szőlőbirtokkal Patakon.262 257 Györffy Gy.: Történeti földrajz 1.121., 81., 148. A 'szőlős' helynevekre vonatkozóan lásd Égető: Középkori szőlőművelésünk 74. 258 Szűcs Jenő is hangot adott ezzel a latin eredettel kapcsolatos kételyeinek. A királyi udvarházak ugyanis — leginkább királyi vadászatok idején, ami köztudottan az erdőuradalmak egyik fő funkciója volt - szinte elképzelhetetlenek voltak bor nélkül, tehát már a letelepedésük előtt léteznie kellett szőlőművelésnek a térségben. A királyi magánuradalmak egyébként az ország más területein is szőlőtermelő vidékeken feküdtek. Szűcs: Sárospatak kezdetei 20-21. Ha más nem is, de az mindenesetre valószínű, hogy a furmint szőlőfajtát a latinok terjesztették el a Hegyalján. - Magyarország monográfiája 188. A „furmint" szó eredetére lásd Karácsonyi: Furmint 273. A hazánkba betelepülő francia-vallon népesség magyar szőlőtermelésre gyakorolt kulturális hatására összefoglalóan lásd Csorna: Francia-vallon hatás. 259 Lásd 191. jegyzet. 260 Solymosi: Adózás új rendszere 2-6. A zágrábi káptalannak saját kezelésű szőlők mellett járadékos szőlői is voltak, amelyet szolgák („servi"), jobbágyok („coloni") és idegenek („forensis") műveltek meg. Solymosi: Adózás első korszaka 22. 261 Gulyás: A szőlőművelés és borkereskedelem 160-161. 262 A szepesi prépost szőlőjéért per is folyt, amely során azt neki ítélték. - DF 264 123. A váradi káptalan a pataki szőlőhöz csere útján jutott hozzá. CDH VI/1. 379-380.: „in concambium vi-
