Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján (Budapest, 2017)
V. A mezővárosi tanács hatásköre, illetékessége és feladatai - 3. A szokásjog alkalmazása az oklevéladásban és a pecséthasználatban
226 Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján vég. Lehetséges, hogy a másik oklevél indokolt kiegészítése eredményezte ezt az utólagos betoldást.834 Amint fentebb már mondtuk, a középkori Hegyalján nem maradt fenn több ilyen, utólagos záradékkal rendelkező oklevél. Figyelemre méltó azonban, hogy a hegyaljai „törvények" sem beszélnek erről a szokásról, és ismereteink szerint a kora újkori hegyaljai adásvételi szerződések sem rendelkeznek ilyen kiegészítéssel.835 Úgy tűnik, hogy a tolcsvai oklevelek utólagos záradékolásának két oka lehetett. Az első, véleményünk szerint kevésbé elfogadható magyarázat, ha egy helyi, speciális szokást feltételeznénk, ami más forrásokban sem a középkorban, sem pedig később nem bukkan fel. Ennél jóval valószínűbb azonban az, hogy mindössze egyszeri és teljesen egyedi esetről van szó, ami annak köszönhető, hogy az egyik oklevélből a mondott fontos információkat kifelejtették, és a következő évben történő pecsételés során ezt a hiányosságot felfedezték. Az egyik oklevél kiegészítése így a másik irat záradékolását is eredményezte, még ha ez esetben jóval kevésbé is volt indokolt a betoldás. Ha ez valóban így volt, akkor semmi sem mutatja meggyőzőbben azt a tényt, hogy a szokásjog alkalmazása során - még ha egy olyan aránylag kötött dologról is van szó, mint egy oklevél kiállítása - az emberi tényező milyen nagy szerepet játszik. Milyen tanulságokra hívja fel a figyelmet ez a két oklevél? Egyrészt rámutat arra a tényre, hogy a jogszokások változása lassú, bonyolult és esetleges folyamat volt, amely nem egyenes pályát mutat. Másrészt arra is rávilágít, hogy a társadalom, a gazdaság, és mint láttuk a jogélet struktúrái nem mentek át olyan gyökeres változáson Mohács után, ami ne tenné lehetővé kora újkori források alkalmazását a középkori viszonyokra vonatkozóan. Csupán csak azt sajnálhatjuk, hogy ezek éppen azokra a késő középkori évtizedekre használhatók a legnagyobb biztonsággal, amely évtizedek amúgy is a legjobb forrásadottsággal rendelkeznek a magyar középkort illetően, sokkal korábbi évekre való alkalmazásuk kevésbé tűnik megalapozottnak. Ez egyúttal e források fel- használásának korlátáit is híven megmutatja. 834 DF 229 261. 835 Több település ilyen jellegű 16-17. századi anyagából publikáltak már okleveleket, amelyek között azonban nincs utólagosan záradékolt adásvételi szerződés. A fent már idézett 1612. évi tarcali öröklevél mellett Ladányi Erzsébet is idéz ilyeneket: Ladányi: Középkori elemek passim. Ezenkívül: Hunfalvy: Hegyaljai oklevelek; Kalmár: Mád falukönyve; Kalmár: Szőlővásárlás; Andorko: Öröklevél. A hivatkozott oklevelek nyilvánvalóan nem fogják át a teljes kora újkori hegyaljai oklevéladást, de rámutatnak arra, hogy az utólagos záradékolás nem terjedhetett el a Hegyalján jelentősebb mértékben.
