Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján (Budapest, 2017)
V. A mezővárosi tanács hatásköre, illetékessége és feladatai - 3. A szokásjog alkalmazása az oklevéladásban és a pecséthasználatban
V. A mezővárosi tanács hatásköre, illetékessége és feladatai 219 falunak 1420-ban földesurai kiváltságlevelet adtak, a privilégium úgy intézkedett, hogy amennyiben a településről valaki el akar költözni, azt csak házának eladásával teheti meg, azonban a költözés után az ingatlant még 1 év 2 napig megtarthatja, haszonvételeivel együtt.808 Ennél is fontosabb az az 1504. évi oklevél, amely a Forgáchok birtokosztályáról számol be. A gimesi várhoz tartozó, megosztott birtokrészek között ugyanis a jobbágyok a megállapodás értelmében 1 év 3 napos időtartamon belül nem költözködhettek.809 Természetesen nem kizárt, hogy mindkét fent említett eset a hegyaljai adatainkhoz hasonlóan közvetlenül az ingatlanforgalommal áll kapcsolatban, hiszen a jobbágyköltözés esetén a telek is gazdát cserélt, de a két idézett oklevél erről egy szót sem szól. Némi segítséget nyújthat a szokás kialakulásának megértésében, ha megpróbáljuk a későbbi forrásokat is bevonni a vizsgálatunkba. A jog fejlődése ugyanis nem ismer mesterségesen megalkotott korszakhatárokat, hanem szerves és hosszan elnyúló folyamatként játszódik le. Ez alól csak törvény erejével történő jelentős módosítása jelenthetne kivételt, de mint közismert, ilyen változás a 19. századig nem történt Magyarországon. A Werbőczy által írásba foglalt szokásjog legnagyobb része a modern korig kétségbevonhatatlan tekintélyű maradt és használatban volt. Ahogyan azt már Ladányi Erzsébet is megfigyelte, a hegyaljai mezővárosok oklevéladó tevékenysége szinte változatlan módon élt tovább a kora újkorban. Mindazokat a jellemzőket magukon viselik ezek az oklevelek, amik már a középkorban is kimutathatók voltak. A 16. századtól már megjelent a magyar nyelvű öröklevelek használata a hegyaljai adásvételek írásba foglalására. Ezek vizsgálata során könnyen belátható, hogy a magyar nyelvű okleveles gyakorlat alapja a középkori latin írásbeliség volt. Az oklevelek magyar fogalmazásmódja és terminológiája szinte szó szerint megegyezik a középkori kiadványok latin terminológiájával. Ennek oka az lehetett, hogy az oklevelek kiállításához a korábbi oklevelek adhatták a mintát. Ilyen szempontból tehát jogosan beszélhetünk a középkori oklevéladás szerves továbbéléséről.810 808 ZSO VII. 1652. sz.: „cum tales populi ab eisdem edificiis ipsorum alias transeuntes eadem [edifici]a seu curias ipsorum cum omnibus earum utilitatibus infra spatium unius anni et duorum dierum conservandi, utendi, fructusque eorundem percipiendi [possunt]." 809 DL 59 946.: „Item iobagio unius ad portionem alterius partis non valeat intrare usque annum unum et tres dies." Vő. Szabó: Középkori magyar falu 89. 810 Ladányi: Középkori elemek 233. Egy 1612-ben kiadott tarcali öröklevélben például több olyan formula is található, amely a középkori latinságban jól ismert. Ilyen például az oklevél közzétételi részében szereplő „Adgyuk tudasara es emlekezetire mindeneknek az kiknek illik, ez mi levelünk rendjiben, hogy...", illetve: az eladó „sponte nyelvével tőn mielőttünk illyen vallást", vagy az, hogy az eladó és utódai a vevőt „tartozzanak magok költségevei es faratsa- gokkal megh oltalmazni", stb. A legjobb példa azonban mégis az, hogy a magyar szövegben is találhatóak latin részek: „ Atta el penigh örökösül, fiúról fiúra nemzetségről nemzetségre, utriusque sexus irrevocabiliter tenendam possidendam pariter et habendam". Szilágyi: Öröklevél.
