Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján (Budapest, 2017)
IV. A kézművesség és a tanácstagság összefüggései a középkori Hegyalján
170 Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján A 4. ábrán az látszik, hogy a latin, vagy magyar (és német) foglalkozásnevet viselők kerültek-e be nagyobb arányban a tanácstagok közé. A15. század közepéig úgy tűnik, a latin nevet viselők köréből könnyebb volt tanácstaggá válni. A 15. század közepétől ennek aránya a magyar foglalkozásnevek arányával gyakorlatilag együtt haladt. A latin foglalkozásnevet viselők tanácsbeli reprezentációja a középkor végén azonban újra megerősödni látszik a magyar nevet viselőkhöz képest. Milyen következtetések szűrhetők le a fenti arányváltozási tendenciákból? Amennyiben abból a fent már kifejtett tényből indulunk ki, hogy a tanácsban megfigyelhető túlzott reprezentációt a foglalkozásnevek mögött álló iparos-kereskedő elem egzisztenciája eredményezte, akkor az arányok ilyen változásait, azaz a foglalkozásnevek tanácsbeli reprezentációjának csökkenését csak két dolog okozhatja. Az egyik a foglalkozásnév és a valós tevékenység közötti kapcsolat meglazulása lehetett. Ez azt jelenti, hogy az ilyen nevek viselői a középkor végére már egyre kisebb valószínűséggel folytatták a nevükben jelzett mesterséget, azaz az e mögött a nevek mögött szereplő polgárok csoportja ebből a szempontból „felhígult". Szintén választ adna a problémára, ha azt feltételeznénk, hogy a mesterségnév a középkor végén is szoros kapcsolatban állt ugyan a valós mesterséggel, de a mezővárosi kereskedő-iparos réteg olyan szintű egzisztenciális válságot élt át, amely már nem tette lehetővé, hogy a korábbi mértékben képviseltethesse magát az oppidumok vezetésében. Véleményünk szerint azonban a háttérben csakis nyelvtörténeti okok állhatnak. Grafikonjaink a nyelvi fejlődést tükrözik szemléletesen. A 15. század közepéig a foglalkozást az oklevelekben általában latin névalakkal fejezték ki. A magyar nyelvű foglalkozásnevek is egyre inkább elterjedtek és az 1450 utáni néhány évtizedben már a latinnal azonos mértékben voltak használatosak. Nagyjából eddig mind a két nyelven írt mesterségnév teljes mértékben elfogadható, mint a valós foglalkozásra alkalmazható forrás. A század utolsó 20-25 éve az öröklődő vezetéknevek, azaz családnevek gyorsuló elterjedését hozta a mezővárosi polgárság körében, mint azt a felsorakoztatott példák is igazolják. Ezzel elkezdődött a magyar foglalkozásnév és a valódi tevékenység eltávolodása. Ebben az időszakban a latin nevek súlya már jelentős aránybeli hátrányba került a magyar személynevekkel szemben, de a tanácsba ennél általában nagyobb arányban kerültek be. Az igazi változást csak a 16. század első negyede hozta. Ekkor a magyar foglalkozásneveket már számos olyan személy is viselhette, akinek semmi köze nem volt a név által megjelölt tevékenységhez. Az ilyen nevek alacsony tanácsbeli reprezentációja jól mutatja a társadalmi háttér átalakulását. Figyelemreméltó továbbá a latin névalakok szerepváltozása is. Egyrészt számarányuk lecsökkent az ösz- szes névhez képest, másrészt azonban nagyobb mértékben kerültek be az ilyen nevet viselő polgárok a tanács tagjai közé, mint a magyar vezetéknevet viselők. A foglalkozásnevek tanácsbeli arányának csökkenése tehát egyszerre zajlott a latin névalakok arányának tanácsban történő megerősödésével. Ez csak azt je-
