Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján (Budapest, 2017)
III. A tanács és társadalmi háttere - 1. A tanács tisztviselői és szerkezete
104 Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján concivisként vannak említve), és semmilyen mezővárosi hivatalviselőről nincs szó az oklevélben.374 Természetesen lehetne még további példákat is sorolni arra, hogy egyes oppidumként ismert települések önkormányzata különböző jellegzetességeit tekintve nem érte el azt a szintet, amit a kor „átlagos" mezővárosától elvárnánk (bíró és esküdtek, aránylag stabil terminológia-használat, viszonylagos függetlenség a földesúrtól a belső ügyek tekintetében, stb.). Arra a kérdésre, hogy a példaként felhozott két településcsoport között első látásra mi a különbség, csak azt válaszolhatjuk, hogy azonkívül, hogy egyiket oppidumnak (is) nevezik a forrásokban, a másikat pedig nem (vagy nem tudunk róla), nem lehet közöttük jelentős eltéréseket találni. A hegyaljai mezővárosok legalsó csoportja az okleveleiben megfigyelhető jogi szempontok alapján egyáltalán nem emelkedik egyes környékbeli, oklevéladó gyakorlattal bíró falvak fölé, még annak ellenére sem lehet köztük különbséget tenni, hogy rájuk a fennmaradt forrásokban eltérő terminológiát alkalmaznak. Persze, erre azt is lehetne mondani, hogy a jogi téren megfigyelhető hasonlóság ellenére a mezővárosként ismert települések gazdasági szempontból magasabb szinten állhatták, mint a másik csoport. Ezt sem tudjuk azonban kellőképpen bizonyítani: az említett oklevelek alapján a három falu közül legalább kettőben a gazdaság képét ugyanúgy az intenzív szőlőművelés és az erőteljes extraneus szőlőbirtoklás jellemezhette, mint a környékbeli mezővárosokban.375 Ráadásul 1484-ben hatalmaskodás ügyében több tucat hejcei lakos nevét sorolja fel egy oklevél; ennek alapján - amennyiben elfogadjuk a személynevek forrásértékét a valós foglalkozásra nézve - a faluban hat iparág volt jelen, ami nem csak hogy eléri a hegyaljai mezővárosokban megfigyelhető átlagos értéket, de talán még meg is haladja azt.376 A fentiek szerint a mezővárosi szint legalján lévő, de még oppidumként említett települések olyan nagy hasonlóságot mutatnak a hasonló fejlettségi szintet elérő, az átlagos falvaknál szélesebb körű önkormányzatot folytató, de oppidum említéssel nem rendelkezőkkel, hogy meggondolandó lenne, hogy azokat a településeket, ahol ilyen saját kiadású és fejlett terminológiát használó oklevél fennmaradt - még ha nem is számítjuk őket egyértelműen a mezővárosok közé - elválasszuk az egyszerű possesszóktól, azaz a mezőváros és a falu közötti határvonalat az oklevéladó tevékenység és a kiterjedt autonómia segítségével próbáljuk meghatározni. Annál is inkább, mivel be kell, hogy lássuk, hogy falusi oklevéladásra utaló adataink a középkori falutelepüléseknek csak elenyésző hányadára vonatkoznak, és ezt nem lehet csupán a források pusztulásával indokolni: nyilvánvaló módon a falvak legnagyobb része egyáltalán nem adott ki oklevelet, tehát ez a jellemző nem nevezhető tipikusnak a falvak tekinte374 Liszkára lásd 130. jegyzet. Tolcsvára: 320. jegyzet. A bodrogkeresztúri oklevél: DL 16 394. 375 Extraneus szőlőbirtoklásra utal az említetten kívül még Hejcén, 1502-ben: DL 70 338. 376 Hejcén ezek szerint élt mészáros, szabó, bodnár, kovács, varga, sőt egy kocsigyártó, vagy ács is (carpentarius). Főként az utóbbi tekinthető figyelemreméltó adatnak. Szintén sokatmondó, hogy négy személy emellett litteratus volt. - Bándi: Pálosok oklevelei 597-598.
