Ólmosi Zoltán (szerk.): Mérlegen az ember. Ismeretlen források a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából a magyarországi holokauszt történetéről (Budapest, 2014)
IV. Mentesítés, mentés
Sáray Ferenc, Bánhegyi Béla egykori honvédtisztek és Várnagy István őrmester igazoló-bizottsági eljárása a háború után Budapest, 1949. január 24. — 65. — Jegyzőkönyv Felvétetett, a Járásbírósági épületben Budapest, V. Markó u. 19/21. IV. em. 405. a volt csendőrségi személyek igazolására alakult különleges igazoló bizottság 1949. január hó 24-én megtartott 9. sz. ülésén. Jelen vannak: Réti Károly elnök, a Szakszervezeti Tanács kiküldöttje, Be- reznai Ferenc, Szirony János az M. D. R, Simon József honv. alez, a Független Kisgazda Párt, Illés János a Nemzeti Paraszt Párt kiküldöttjei. A Magyar Belügyminisztérium részéről dr. Halász György min. tan. jogi szakértő, Palásthy Ervin r. alez. előadó és Mayer Miklósné ri. II. oszt. főt. jkv.265 Elnök az ülést megnyitja és felkéri az előadót a napirendre tűzött ügyek ismertetésére. Sáray Ferenc (Strohoffer) Sárvár, 1885. november 27. Az ügy ismertetése után, a tanúként jelentkező dr. Papp János, szül. Szemere, 1890., nős, két gyermek atyja, honv. ezr., lakása V. Alkotmány u. 5-7. sz., hallgatja ki. Elnök: önkéntes jelentkezése alapján Sáray volt. nyug. cső. vörgy. ügyében hallgatja ki a bizottság, kérem tessék előadni az ügyre vonatkozó adatait. Papp: Miskolcon szolgáltam vele, a kisembereket védő, szociális embernek ismertem, ezzel kapcsolatosan kívánom előadni, hogy Ózdon egy nagy árvíz volt, a mentést a gyári munkások és a csendőrök végezték. Nemcsak a csendőrök, hanem a munkások is jó munkát végeztek. Én, mint osztályparancsnok, felterjesztettem a csendőröket és a mentésnél nagy munkát végző munkásokat az alispánhoz kitüntetésre. A csendőrök meg is kapták, de a munkások nem. Sáray a IV/1. c. osztálynak a vezetője volt, - előadtam neki azt a tényt, hogy a munkásoknak nem adták meg a kiérdemelt elismerést. Erre azonnal felajánlotta, hogy foglaljam írásba, a többit ő elintézi. így aztán a munkások is megkapták a kitüntetést és a pénzt is. Elnök: mikor volt ez? Papp: 1937. vagy 1938. évben, pontosan már nem emlékszem. Egy másik eset, - a katonái nagyon szerették, a múlt háborúból való katonái sokan felkeresték, ezeket egyre, másra küldte hozzám, hogy ruházzam fel őket. Elnök: 1941 után még találkozott vele? Papp: 1941 után már nem volt kapcsolatom vele. 265 Rendőr irodai II. osztályú főtiszt jegyzőkönyvvezető. 196