Ólmosi Zoltán (szerk.): Mérlegen az ember. Ismeretlen források a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából a magyarországi holokauszt történetéről (Budapest, 2014)

IV. Mentesítés, mentés

úgy magyar, mint német hatóságok és parancsnokságok részéről már több íz­ben felvetődött a kérdés, hogy azon esetekben, mikor a megkülönböztető jel­zés viselésére kötelezett zsidó személyek valamilyen bizalmi természetű szol­gálatot teljesítenek (pl. besúgó, hírszerző stb.), s ezen szolgálatuk ellátásában a megkülönböztető jelzés (sárga csillag) viselése miatt részben vagy egészben akadályoztatva vannak, a Belügyminiszter Úr által a megkülönböztető jelzés viselés alól szolgálataik tartamára ideiglenesen mentesítessenek. Természetesen ezen mentesítés nem vonatkozna a más egyéb, zsidókra kiterjesztett megszorító rendelkezésekre. Ilyen megkülönböztető jelzés vi­selése alóli mentesítő igazolványokat a márciusi események első napjaiban már német szervek és parancsnokságok állítottak ki. Mivel azonban a német szervek részéről sem volt a kérdés egy kézben összpontosítva, és számtalan parancsnokság és hatóság állított ki különböző ilyen igazolványokat, ezen a téren meglehetősen nagy volt a káosz. Éppen ezért a német szervekkel tör­tént megállapodás után minden ilyen igazolvány 1944 évi augusztus hó 10-én semmisnek mondatott ki. Ezek után felvetődött a kérdés, hogy a belügyi kor­mány hozzájárul ilyen ideiglenes mentesítésekhez, ha azt német szervek kérik. A kérdés döntés előtt alapos megfontolást és mérlegelést kíván. Ugyanis biztos értesülés szerint elutasító álláspont esetén a csillagtalanítást maguk a német szervek hajtják végre bizonyos esetekben, s ez a tény pedig alkalmasnak lát­szik arra, hogy a kormányrendeletek kötelező erejét csökkentse, és az állami élet szuverenitását sértse. A kérdést Miniszter Úrnak referáltam. Miniszter Úr döntés előtt szükséges­nek tartotta, hogy ebben a kérdésben Winkelmann243 úrral, der höhere SS- und Polizeiführer-rel tárgyaljon. A megbeszélés eredményét közölte velem Minisz­ter Úr, és utasított, személyazonossági igazolványok csak abban az esetben állíthatok ki német SS szervek által kért zsidók részére, ha ebben az ügyben maga Winkelmann úr keresi meg a belügyi kormányt írásban. Egyben ígére­tet tett arra vonatkozólag, hogy a bizalmi szolgálatot teljesítő, csillagtalanítani kért zsidók számát a legminimálisabbra csökkenti le. JAVASLAT A németek által csillagtalanítani kért zsidók a budapesti főkapitány által ki­állított igazolványuk mellé a mellékelt betétlapot kapnák, amit a Belügymi­niszter Úr írna alá. A betétlap a visszavonásig érvényes. A betétlapról pontos kimutatás vezetendő, hogy mikor és ki kapta azt meg, és milyen számú rend­243 Winkelmann, Otto (Bordesholm, 1894. szeptember 4. - Bordesholm, 1977. szeptember 24.) német rendőrtiszt, 1938-től az SS tagja. Magyarország német megszállásakor SS-Ober- gruppenführer, valamint a magyarországi magasabb SS és rendőri csapatok parancsnoka (Höhere SS- und Polizeiführer). A háború után számos magyarországi népbírósági perben is tanú volt. 172

Next

/
Thumbnails
Contents