Balázs Péter: Magyarország levéltárai (Budapest, 1983)

TANÁCSI LEVÉLTÁRAK (Balázs Péter)

Kiskunfélegyházán a feudális korból a tanácsi (1744-től), a kapitalista korból a tanácsin kívül a képviselőtestületi és a polgármesteri iratok nyújtanak legtöbb információt. Ezen kívül a kiskunfélegyházi egyesületek alapszabályainak gyűjteménye is említésre méltó. Kiskunhalas levéltárában kiemelkedő értéket képvisel a félszáz folyóméternyi feudális kori tanácsi (1696-tól) irategyüttes. A kapitalista korból ugyanezen testület iratain kívül a polgármesteri hivatal anyagát kell a helytörténészek figyelmébe ajánlani. Az egykori mezővárosok, mai községek közül néhány nagyon gazdag levéltári anyagot őrzött meg. Dunapataj iratai a XVII. századig nyúlnak vissza, és több mint hetven folyóméter terjedelműek. A tanácsi iratok (1674-től), az egykori mezőváros bírájának iratai (1668-tól) és a városgazda iratai (1760-tól) mellett az úriszékek iratait (1761-től) célszerű külön is kiemelni. Kunszentmiklós levéltára hézagosan a XVII. század végétől, folyamatosan a XVIII. század második felétől tartalmaz bőséges forrásanyagot. Ordas nagyközség történetére a XVIII. századtól található viszonylag bő forrásanyag. Szabadszállás levéltára a XVII. század végétől tartalmaz sokrétű információt. Közülük az egyik legismertebb adatcsoport Petőfi szüleire vonatkozóan nyújt ismereteket. A többi — összesen 87 község — töredékes és minimális feudális kori anyagot örökölt. Összefüggő kapitalista kori irategyüttese is csak kevésnek maradt fenn. Közülük név szerinti említésre itt csak Apostag (1772-től), Bajaszentistván (1770-től), Fülöpszállás (1739-től), Jánoshalma (1769-től), Kecel (1783-tól), Kiskunmajsa (1783-tól) és Szeremle (1803-tól) méltó. A közigazgatás területi szakszervei is erősen megsínylették a II. világháború pusztításait. Ezért többségük csekély és töredékes anyaggal rendelkezik. Kivételt csak a földmérési felügyelőség (1878-tól) és a kecskeméti tanfelügyelőség (1899-től) képez. Valamivel kedvezőbb képet mutatnak a jogszolgáltatás területi szervei, bár ezek közül is több súlyos károkat szenvedett. Egyedülállóan teljes a kalocsai törvényszék, járásbíróság és államügyészség 1870-től kezdődő iratanyaga. Említésre méltó még a kunszentmiklósi járásbíráság és a kecskeméti megyei börtönparancsnokság háború előtti anyaga. Az intézetek fondfőcsoportba a levéltár 34 középiskola, két kollégium, 103 elemi népiskola, 22 tanonc- és szakiskola, valamint 9 egészségügyi és szociális intézet iratait gyűjtötte be. Közülük a kalocsai jezsuita gimnázium (1850 — 1948), a kiskunfélegyházi városi algimnázium (1820 — 1949), a bajai tanítóképző (1870—1933), a kecskeméti református tanítóképző (1918—1948), a kiskunfélegyházi polgári leányiskola (1895—1949) iratai a legteljesebbek. Rajtuk kívül a Kecskeméten működött jogakadémia, a kecskeméti községi elemi népiskolák felügyelőigazgatóságának és a Baja város közkórházának anyaga viszonylag folyamatos és bő. A testületek felszabadulás előtti írott emlékeiből az esetek többségében csak hírmondó maradt. Kivételnek számítanak a Duna— Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara iratai, amelyek figyelemre méltó forrásértékűek. Jelentőségüket fokozza az is, hogy egy egész országrész mezőgazdasági fejlődéséről nyújtanak sokirányú tájékoztatást.