Balázs Péter: Magyarország levéltárai (Budapest, 1983)

Magyarország levéltárügye a felszabadulás után (Balázs Péter)

valamint a közérdekűvé nyilvánítandó magánlevéltárak szakfelügyeletének ellátására országos főfelügyelői állás szervezését írta elő. A káptalanok és konventek hiteleshelyi levéltárainak felügyeletét a törvény szerint az esztergomi érsek jelölése alapján kinevezett felügyelő látta volna el. A törvényből azonban a gyakorlatban mindössze annyi valósult meg, hogy megtörtént a levéltárak országos főfelügyelőjének kinevezése, aki rövid ideig tartó hivatali működése alatt bizonyos fokú szakmai ellenőrzést gyakorolt a megyei és a törvényhatósági jogú városi levéltárak felett. (A főfelügyelő a Magyar Országos Levéltárban működött, s hivatali személyzetét is az említett levéltár adta.) A főfelügyelő gondoskodott az új levéltári jogszabály előkészítéséről is. A felszabadulás után hazánkban végbemenő nagyarányú gazdasági és társadalmi fejlődés a törvény egyes cikkelyeit szinte egyik napról a másikra elavultakká tette, s így érthető, hogy azok megvalósítására általánosságban nem is kerülhetett sor. Az új, a szocialista típusú levéltárügy megteremtését célzó, általános érvényű jogszabály, az 1950. évi 29. sz. törvényerejű rendelet a levéltárügy felügyeletére és irányítására, az ország levéltárainak korszerű fejlesztésére és közös feladataik tervszerű megoldásának előmozdítására — az országos főfelügyelői állás helyett — létrehozta a Levéltárak Országos Központját. A Központ az előbb említett feladatok ellátásán túlmenően a törvény értelmében közreműködött a levéltári és irattári vonatkozású jogszabályok előkészítésében, levéltári vonatkozású ügyekben javaslatokat dolgozott ki a művelődésügyi miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia részére, gyűjtötte a külföld levéltárügyére vonatkozó adatokat és a külföldi levéltári szervezetekkel kizárólagosan képviselte a magyar levéltárügyet. A Központon belül tudományos és gazdasági osztály alakult, s dolgozóinak összlétszáma az alakulás után rövidesen meghaladta a 30 főt. A Központot, amely a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete alatt kezdte meg működését, az 1955. évi 32. sz. törvényerejű rendelet közvetlenül a minisztertanács alá helyezte. Sajnos, ez az — levéltárügyünk jellegének leginkább megfelelő, s egyúttal legkedvezőbb fejlesztési lehetőségekkel is kecsegtető — állapot alig több, mint egy esztendeig tartott, mert 1957 áprilisában az 1957. évi 27. sz. törvényerejű rendelet a Levéltárak Országos Központját önálló, tehát közvetlenül miniszterhelyettesnek alárendelt osztályként a Művelődésügyi Minisztérium szervezeti keretébe olvasztotta be. Egyúttal az osztály dolgozóinak létszáma 5 főre csökkent, s a volt gazdasági osztály Levéltárak Gazdasági Hivatalaként működött tovább. 1960 végén a művelődésügyi miniszter 2.722/1960. sz. utasításával Levéltári-Múzeumi Főosztályt szervezett, amelynek gazdasági ügyeit a Levéltárak és Múzeumok Gazdasági Igazgatósága, propaganda- és kiadványügyeit pedig a Levéltárak és Múzeumok Propaganda Irodája látta el. A két osztály szimbiózisa nem tartott sokáig, mert 1962-ben egy újabb minisztériumi átszervezés kapcsán a főosztály megszűnvén, mindkét osztály közvetlen miniszterhelyettesi alárendeltségbe került. Az 1968. január 1-i hatállyal végrehajtott újabb átszervezés után a levéltárügyet irányító minisztériumi szervezeti egység a Művelődésügyi Minisz-