Balázs Péter: Magyarország levéltárai (Budapest, 1983)

ÁLTALÁNOS LEVÉLTÁRAK

Polgári korszaka első szakaszának végét, illetve második szakaszának kezdetét, 1922-re tehetjük. Nemcsak azért, mert ez idő tájt költözött be az új palotába, hanem azért is, mert ebben az évben tették át a Belügyminisztérium főhatósága alól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium alá. A levéltár fölött közvetlen felügyeletet gyakorló minisztérium megváltozása nemcsak szervezeti módosulást jelentett, hanem jelezte azt a lényeges átalakulást is, amelyen a levéltár története polgári korszakának már első szakaszában tovább fokozódott. A polgári korszakban a levéltár munkájának kettős alapjellege közül fokozatosan erősödött a tudományos, gyengült, bár továbbra sem szorult háttérbe, az igazgatási. A levéltár tisztán igazgatási intézményből előbb tudományos munkát is végző igazgatási intézmény, majd igazgatási munkát is végző tudományos intézmény lett. Ezt az átalakulást fejezte ki és fejlesztette tovább 1922-ben a felügyeleti tárca megváltozása, valamint az a tény, hogy a levéltár egyik intézménye lett az 1922-ben szervezett Országos Gyűjteményegyetemnek, amely szerv a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium alá rendelten, de bizonyos autonómiával felruházva, az országos tudományos közgyűjteményeket (múzeumokat, könyvtárakat és a levéltárat) fogta össze, és amely 1935-től Magyar Nemzeti Múzeum néven állott fenn 1949 végéig. Történetének polgári korszakában a levéltár nemcsak megnyitotta kapuját a kutatók, elsősorban a tudományos céllal kutató történészek előtt, hanem dolgozói gárdájával az egyetemek mellett legjelentősebb kutatási bázisa lett a hazai történettudománynak.