Balázs Péter: Magyarország levéltárai (Budapest, 1983)

EGYHÁZAK LEVÉLTÁRAI

EGYHÁZAK LEVÉLTÁRAI A katolikus egyház levéltárai A magyarországi katolikus egyházi levéltárak — mind az iratok mennyi­ségét, mind azok történeti forrásértékét tekintve — hazánk levéltári anya­gának igen fontos részét őrzik. Ez abból a tényből következik, hogy a törté­nelmi Magyarország lakosságának többsége római katolikus vallású volt, az egyház tevékenysége tehát a lakosság többségének életét érintette. Ezen­kívül köztudott a római katolikus főpapság és általában a hierarchia közéleti, politikai szerepe, mely szintén jól tükröződik a levéltári anyagban. Az egyházi levéltárak nemcsak a szoros értelemben vett egyháztörténet forrásanyagát tartalmazzák, hanem az általános politikai történet, a művelődéstörténet, sőt gazdaságtörténet nélkülözhetetlen forrásait is. A plébániai tevékenység a helytörténet számára fontos iratokat, a rendkívül kiterjedt egyházi birtokok igazgatása pedig az ország agrártörténetére, gazdaságtörténetére vonatkozó gazdag forrásanyagot hozott létre. E levéltári iratoknak a történeti kutatás számára való felhasználása az elmúlt évtizedekben nagyot lépett előre. Ahhoz, hogy a következő levéltárismertetések jól szolgálják a kutatók tájékoztatását, bevezetőben összefoglaló képet kell rajzolnunk a magyar­országi katolikus egyház szervezetéről. Mivel e kötet természetszerűleg a Magyar Népköztársaság területén levő levéltári intézményeket mutatja be, a magyar egyházszervezet bemutatása is a mai Magyarország területére szo­rítkozik. A magyar katolikus egyházszervezet alapjaiban az államalapító I. (Szent) István király korára és szervező munkájára utal. A levéltári hálózat szempont­jából azok a részletkérdések, mint pl., hogy Esztergom vagy Veszprém volt-e az első magyar püspökség székhelye, nem lényegesek. Tény, hogy I. (Szent) István egyházszervező munkájának eredményeképp jöttek létre a következő, ma is meglevő püspökségek, illetve egyházmegyék: Esztergom, Veszprém, Pécs, Kalocsa, Eger, Győr, Vác, Pannonhalma (a bencés apátság, püspöki joghatósággal Somogyban). Mária Terézia 1777-ben alapította a székesfehér­vári és a szombathelyi püspökséget, amelyeknek területét a veszprémi, illetve a veszprémi és győri egyházmegyékből választotta le. A csanádi egyházme­gye székhelye 1923-ban települt át Temesvárról Szegedre, magával hozva 1873-tól eredő, mai magyar területre vonatkozó anyagát. A római katolikus egyházhoz tartozó görög szertartású (ún. görög katolikus) püspökség elne­vezése hajdúdorogi egyházmegye, de székhelye Nyíregyháza. 1912-es alapí­tású (1868 óta már hajdúdorogi magyar görög katolikus vikariátus működött). A történeti kutatás szempontjából szükséges itt szólnunk a történelmi Magyarországnak ma nem Magyarország részét képező területeinek egyház-

Next

/
Thumbnails
Contents