Balázs Péter: Magyarország levéltárai (Budapest, 1983)

TANÁCSI LEVÉLTÁRAK (Balázs Péter)

Az oklevelek kiállítására — később a jegyzőkönyvek vezetésére — Szabolcs megyének már a XV. században nótáriusa volt. A missilisekből, a megyéhez intézett mandátumokból, jegyzőkönyvekből és a töredékesen megmaradt peres ügyek irataiból tevődött össze a levéltár korai anyaga. Ezt a XVII. században állandó helyre — a Kisvárdai-várba — helyezték. Nagykállóban 1747-ben épült fel a megyeháza, ekkor a várból az iratokat áttelepítették a megyeházára, ahol már erre a célra ,,a legteljesebb biztonság figyelembevételével" külön helyiséget képeztek ki. A levéltári anyag 1872-ben két részre osztódott, egyik fele Nagykálióban maradt 1892-ig, a másik fele azonban a megye új székhelyére, Nyíregyházára került. A teljes levéltár 1893-ban költözött a nyíregyházi megyeházára. A Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár jelenlegi helyére 1974-ben került, miután a levéltárat tanácsi kezelésbe vették, a Jósa András Múzeummal közös épületben megfelelő körülmények közé jutott. A XVIII. század első felében — több ízben elrendelt, de végrehajtás nélkül maradt kísérlet után — az 1767-ig keletkezett szabolcsi iratokat Schemberger Ferenc, volt leleszi konventi regesztrator rendezte. A munka 1768-tól 1787-ig folyt, az akkor igen célszerű elvek alapján. Egyidejűleg rendbe rakta Ung és Szatmár megyék levéltárait is. Két sorozatot alakított ki, egyikbe a jegyzőkönyveket, másikba az aktákat sorolta be időrendben. Az aktákat tartalmuk szerint: 1. Acta politica; 2. Actaiudicialia; 3. Acta criminalia állagokra bontotta. Hagyatékának legértékesebb része a Bél Mátyás által 1723 — 1730 között összeállított megyeleíráshoz tett részletes földrajzi, történeti és néprajzi kiegészítés, Addenda címen. Utódai az általa kialakított és gyakorlatban jól használható rendszert lényegében 1849-ig változatlanul hagyták. 1790-től Szabolcs megyének állandó levéltárosa, 1837-től allevéltárosa is volt. A levéltár rendezetlen iratainak egy része — 1849 utáni változatos sorsa következtében — ismeretlen körülmények között elpusztult. Az külön szerencséje volt a levéltárnak, hogy az 1849 utáni — az iratok és levéltárak sorsa iránt eléggé érzéketlen — korszakban a XVIII — XIX. századi rendezett iratok nagyobb károsodás nélkül megmaradtak. Az abszolutizmus kori iratok pusztulása gondatlanság következménye volt. A polgári korban a törvényes előírásnak megfelelő képesítéssel csak két levéltárnok rendelkezett. A levéltárak állami kezelésbe vételétől, 1950-től történeti forrásmentő munka kezdődött el, de jelentősebb iratmentésre csak 1963 után került sor. Schemberger óta erre az időre esik az első nagyobbszabású és célszerű rendezés és 1973 végére & levéltári fondjegyzék összeállítása is. A levéltár állami kezelésbe vétele, majd különösen tanácsi irányítás alá helyezése óta a személyi állomány és az intézményben őrzött történeti értékű iratok mennyisége is megkétszerződött. A levéltári anyag rendezettsége azonban még nem éri el a kívánt szintet, az iratok egyharmada még középszinten sincs rendezve. A rendezés üteme az ötödik és várhatóan a hatodik ötéves terv idején gyorsul fel a kívánt mértékre. Hasonló a helyzet a segédletekkel való ellátottság területén is, noha az utóbbi időben már a gyakrabban kutatott fondokról, az összes levéltári anyag több mint 50%-ról elkészült az