Balázs Péter: Magyarország levéltárai (Budapest, 1983)
TANÁCSI LEVÉLTÁRAK (Balázs Péter)
tárgy (kútfők) szerinti csoportosítását. Az 1785-től 1790 februárjáig keletkezett iratanyag ma is eredeti rendjét őrzi, jól kutatható. Az ekkor keletkezett levéltári állagok együttesét „Józsefi levéltárnak", Archívum Josephinumnak nevezzük. Az uralkodó halála után modern iratkezelési reformjait is hatályon kívül helyezték. A megyei levéltárak kialakulásának idején a regisztratura és az archívum egymástól nem vált el. A beérkező iratok regisztrálása a levéltárban történt, II. József uralkodásának néhány évét leszámítva egészen 1849. év végéig ismeretlen volt a beérkező és kimenő iratok iktatása, és csak az elintézett ügyek iratai kerültek a levéltárba. Ballá Gábor 1790-ben kidolgozta az iratok archiválásának rendszerét (erősen támaszkodva az egyes ügyek jegyzőkönyvi sorszámára), s Pest megyében 1850-ig e szisztéma maradt érvényben. Több megye (Nógrád, Zala stb.) egészen vagy nagy vonalakban átvette rendszerét. Ballá Gábor világos és könnyen áttekinthető rendszere, pontos, részletes lajstromai, precíz mutatókönyvei alapján ma is könnyen kutatható a feudális kori megyei iratanyag. Balla-féle rendszerben keletkezett iratanyagot „Uj levéltárnak", Archívum nóvumnak nevezzük. A levéltár történetének második szakasza 1850-től 1950-ig tartott. Már 1850-től kezdődően kivált az archívumból a regisztratura, bevezették újra az iratok iktatását és pontosan szabályozták a hivatali és irattári ügykezelést. A megye főlevéltárnoka már nemcsak az „archívum" ügyeit intézte, hanem felügyeletet gyakorolt az irattár fölött is. A megyei szabályrendeletek rendszerint együttesen szabályozták a levéltár és az irattár működését. A XIX. század elejétől 1872-ig a levéltár része volt a pertár is, amely lényegében bírósági regisztratura volt, ahol a bírák és az ügyvédek a folyamatban levő perek anyagát tanulmányozhatták. A levéltár iratátvételi kötelezettsége lényegében a megyei közigazgatás és igazságszolgáltatás — tehát a megyei regisztratura — irataira terjedt ki. Mivel magyar felfogás szerint a járási szolgabírói hivatalok a központi megyei szervek külső hivatalai, ezek iratai is természetszerűleg a megyei levéltárba kerültek. Már a XIX. század elején a levéltár hivatalból átvette az elhalt ügyvédek irathagyatékát, néhány nemesi család levéltárát. Külön törvény intézkedett 1828-tól kezdődően a felekezeti anyakönyvek másodpéldányainak levéltári elhelyezéséről. Az állami anyakönyvi kerületek megszervezésével 1895-től évenként kerültek levéltári állományba az anyakönyvek másodpéldányai. A városi és községi levéltárak anyaga azonban fenntartójuknál maradt, akárcsak az 1872 után szervezett állami szakhivatalok és bíróságok irattári anyaga is. A megyei főlevéltárnok azonban az 1930-as években már felügyeletet gyakorolt a városi és községi levéltárak fölött is. A levéltár feladatává vált a nagymértékben felszaporodott iratanyag selejtezése is. Mivel a levéltárosok kiválasztásánál a jogi ismeretekkel rendelkezőket részesítették előnyben, az általuk végzett selejtezéseknek gyakran éppen a történeti források estek áldozatul, és maguk a levéltárosok is főként jogi vonatkozású kutatásokat végeztek (főleg nemesi igazolások céljából). A levéltárban folyó magánkutatások nagy része is ebben a témakörben folyt. A két világháború között viszont megindultak már a helytörténeti
