Bikki István: A Magyar Levéltártörténet kronológiája (Budapest, 2000)

Kronológia

június 5. V. László király Bártfa városának címereslevelet ad. A címerkép alatti feljegyzésből kiderül, hogy Lénárd városi jegyző hozta magával az oklevélen szereplő címert, azaz a város korábbi jelvényét. 1454 január 25. V. László király értesíti a megyéket a Budán a megyék képviselőivel történt tanácskozás határozatairól. A török fenyegette ország belső békéjének fenntartására elrendelték többek között, hogy a hatalmaskodásokban a megyék haladéktalanul tartoznak ítéletet hozni, ha nem teszik, akkor a nagybírák ítélet­levele szerint tartoznak végrehajtani. 1456 október 27. János bíboros, pápai követ levele mindenkihez. Kéri, hogy az Újla­kon (Valkó m.) elhunyt Kapisztrán János ereklyéit, könyveit és minden más használati eszközét adják át a levél felmutatójának, hogy azokat Capestranoba küldjék. Az 1456. október 23-án meghalt Kapisztrán Szent Jánosnak nagy sze­repe volt a nándorfehérvári győzelemben. Halála után a levéltárát Capestranoba szállították, ahol ma is őrzik. 1458 június 8.1. Mátyás király oklevélben dekrétumot ad ki, amelyben többek között elrendeli, állítsanak fel egy a királyi személyes jelenléti bíróság pecsétje alatt állandóan működő törvényszéket, amelynek az élén egy ítélőmester rövid ha­táridőre szóló idézésekkel ítélkezzék a hatalmaskodások miatt indított perekben. A Zsigmond király által kibocsátott dekrétum (—> 1435. március 8.) szerint fi­zessenek illetéket az oklevelekért és aszerint adjanak díjat a hiteleshelyi embe­reknek. Megismétlik azt a határozatot (->1447. március 25.), miszerint a me­gyék az ispán, alispán és a szolgabírák neve és pecsétje alatt vegyék lajstromba a megyében található gonosztevőket. 1460 június 14. A bácsi káptalan jelentést tesz I. Mátyás királynak a nyulakszigeti apácák tiszttartójának hatalmaskodásáról. Az oklevél az apácák levéltárában maradt fent. Hátlapján korabeli magyarnyelvű regeszta található az oklevél tár­gyáról. Jelzi, hogy a magyar nyelvű irodalom müveléséről ismert apácák a le­véltárban való eligazodást fontosnak tartották. 1462 május 28.1. Mátyás király oklevélben dekrétumot ad ki, amelyben többek kö­zött elrendeli, hogy a hatalmaskodókat a királyi személyes jelenlét elé idézzék

Next

/
Thumbnails
Contents