Bikki István: A Magyar Levéltártörténet kronológiája (Budapest, 2000)
Kronológia
június 20. Kazinczy Ferenc Zemplén megye levéltárának állapotáról Dókus László főügyésszel közös jelentést készít, melyben a levéltár rendezetlen állapotát hangsúlyozzák. december 30. Perényi Lázár tornai főispán jelenti, hogy az egész levéltár nagy rendetlenségben van, aminek fő oka az 1815. és 1816. évi kétszeres tűzeset, amikor az iratokat összedobálták. A főispán ezért újra lajstromozó engedélyezését kéri. az év folyamán Arad megye megválasztja első levéltárnokának Dankó Jánost. — Tóth Ferenc egyházkerületi főjegyző (későbbi püspök) a Dunántúli Református Egyházkerület Levéltárát Pápára telepíti, egyesítve a püspöki és főjegyzői iratanyagot. — A református egyetemes konvent iratanyagát a pesti egyházközség külön helyiségben helyezi el. — Befejeződik a két éven át tartó levéltárvizsgálat Szabolcs megyében. A vizsgálat során a küldöttség minden lajstromozott iratot a kezébe vesz, a hiányokat tételesen megállapítja, és intézkedik a hiányos, megrongálódott vagy nehezen olvasható akták lemásoltatásáról is. — Kialakul a Szombathelyi Püspöki Levéltár új iratkezelési rendje: tárgyi csoportok, azokon belül számok sorrendje. — A tiszántúli református egyházkerület levéltári bizottsága elrendeli az egyházmegyék régi jegyzőkönyveinek levéltárba adását. — Kazinczy Ferenc rendezi Zemplén megye levéltárát. Huszonegy kötetben lajstromozza az iratokat, elkülönítve a közigazgatásit és törvényszékit. A köteteknek a „Tomus Historicorum I-XXI." jelzést adja. (1831-ig marad hivatalában.) 1822 március 19. A Vízi és Építészeti Főigazgatóság vezetője „Navigations Archív" (Hajózási Levéltár) létesítését rendeli el a térképek, tervek és helytartótanácsi rendeletek gyűjtésére, a folyók vízrajzi leírásainak, rendezési terveinek megőrzésére. az év folyamán az Archivum Regni 17 esztendeje üresen álló levéltári írnoki állását betöltik Hegedűs Jánossal. — Johann Joseph és Joseph Franz Trausch „Hauptregister" címen segédletet készít a brassói levéltár 1700-1822 közti ügyviteli iratairól. — Kassán a városi levéltárban Schram József befejezi munkáját (—> 1814. július 3.). Három kötetes segédletének címe: „Index actorum ab anno 1256 usíue 1700 inclusive." Hudák Antalt nevezik ki új levéltárosnak, aki a tisztet 1831-ig tölti be. — Ez évből való a Vízügyi Levéltár legrégibb térképe és tervrajza: a Gaja patak szintezése és a Gaja patakon épült malom tervrajza. — A Károlyi-család nemzetségi levéltárában Waltherr László lett a levéltáros. Az elődei által haszontalannak minősített iratokat rendezte. Továbbfejlesztette a ladulák rendszerét, és a misszilis anyagot tette áttekinthetővé (-> 1851. április 2.).