Bikki István: A Magyar Levéltártörténet kronológiája (Budapest, 2000)
Kronológia
február 15. II. József elrendeli, hogy a káptalani és hiteleshelyi levéltárak maradjanak régi helyükön. február 20. után II. József halála után a kataszteri felmérés dokumentumait és a népösszeírás anyagát, mint „veszedelmes iratokat" közmegegyezéssel teljes titokban elégetik az ország több megyéjében. február 23. Szent-Ivány Ferenc főispán Abaúj és Torna megyék közös iratainak elosztására vonatkozó tervezetét kidolgozza és felterjeszti a Helytartótanácsnak. Ez lesz a kormányszék utasításának alapja is. március 2. A Helytartótanács 7700. számú rendeletében intézkedik az egyesített megyék elkülönítéséről és a közös székhelyre szállított levéltárak szétválasztásáról. Az iratok átvételére és szétválasztására az egyes megyéknek bizottságot kell kiküldeniök. A rendelet azt is előírja, hogy a távozó kerületi főispánok levéltárai minél előbb Budára, a Helytartótanács lajstromozó hivatalába kerüljenek, de minden, a megyét illető és a főispán által addig visszatartott iratot a megyéknek azonnal vissza kell adni. március 3. A Turóc és Zólyom megye részéről kiküldött bizottság értekezlete előzi meg a két levéltár anyagának szétválasztását. Zólyom megye vállalja a turóci levéltár hazaszállítását. március 4. Eszterházy Ferenc tervezete intézkedik a Győr megyével egyesített Mosón megye levéltárának elkülönítéséről. március 9. Megkezdik Árva és Liptó megyék levéltárainak szétválasztását, március 11. Viser Lipót (miután megválik Bihar megye levéltárától) leteszi a hiteleshelyi jegyző számára előírt esküt és a váradi káptalan hiteleshelyi levéltárában vállal hivatalt. március 21. Gömör és Kishont megye újra elszakad egymástól. Gömör megye visszaköltözik Pelsőcre, itt működik a levéltár is (—> 1786. május 10.). március 23. Somogy megyében kezdődik meg elsőként a bírósági iratok elenchus szerinti hivatalos visszavétele a levéltárba. Az iratok újrarendezésével Árvay Józsefet (1790—1792), az első regisztrátort bízzák meg. március Háry Farkast és Nagy Mihályt alkalmazzák a Zala megyei levéltárban regisztrátorként. Háry Farkas kivételesen hosszú működése alatt mintaszerű rendezési munkát végez, olyan rendet teremt, hogy más megyék levéltárnokai is elmennek azt tanulmányozni. április 9. Veszprém megye közgyűlése a II. József által elrendelt összeírásokra vonatkozó iratokat elégetteti. A levéltári anyagot visszaszállítja Pápáról Veszprémbe (-> 1786). április 16. Borsod megye megerősíti levéltárnoki állásában Széchy Pétert (aki 1798-ban válik meg hivatalától), mellette Kalló Gábor irnok dolgozik. — A Helytartótanács elrendeli, hogy Békés, Csanád és Csongrád megyék szétválása