Szedő Antal: Levéltártan (Budapest, 1963)
2. BORSA IVÁN: A levéltári anyag védelme
egyházkerületté/ szinte szükségszerűvé tett. Ez a központi levéltár magába foglalná az Egyetemes Egyház levéltárán kivül a volt egyházkerületek, valamint az egyházmegyék és egyes lelkészségek iratanyagát is* Ez irányba a tárgyalások még csak kezdetleges stádiumban vannak, s még komoly feladatok várnak , az egyházra, A többi egyház /g.kat, g,keleti, izraelita, baptista/ iratanyagát is figyelemmel kisérjük, azonban ezek iratanyaga mennyiségileg nem akkora, hogy külön levéltári szervezet kiépítése volna szükséges számukra. A magánlevéltárak'közül az egyházak levéltári anyagáig y rél viszonylag könnyen sikerült áttekintést kapnunk a levéltári anyag bejelentési kötelezettségének segítségével. A 29. tvr. ugyanis felhatalmazta a vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy a történeti iratok számbavételének médját rendelettel szabályozza,•/28.§./ Ennek alapján a vallás és közoktatásügyi miniszter a 29• tvr. végrehajtási utasításában ugy intézkedett, hogy "Minden olyan természetes vagy jogi személy, akinek tulajdonában vagy birtokában történeti értékű iratgyűjtemény /levéltár, irattár/ van, köteles azt - fél x éven belül bejelenteni," - illetőleg "Minden olyan természetes vagy jogi személy, akinek tulajdonában vagy birtokában olyan irat /iratanyag van, amely sem levéltár, sem pedig irattár anyagába nem tartozik ugyan, azonban történeti értékénél vagy a történetírás szempontjából jelentős személlyel váó kapcsolatánál fogva különösen jelentős, köteles ezt az iratot /iratokat/ a tvr. hatálybelépésétől számított féléven belül bejelenteni." A nagyobb egyházak részben a LOK kezdeményezésére illetőleg szorgalmazására eleget is tettek ennek a kötelezettségüknek, A magánosok azonban csak igen csekély számban tettek be jelentéseket, s Így nyilvántartásbavételük nem történhetett meg / A bejelentést elmulasztók legtöbbje ezt hozta fel mentségül, hogy ő nem gondolta a nála lévő iratokról, hogy azok különösebb történeti értéket képviselnek./ Ez iratok terén felderítésekre kellett szorítkoznunk. Főleg a vidéki levéltárak végeztek hasznos munkát, A magánosok kezén lévő iratanyag tekintetében két eseményt kell kiemelni. 195lvnyarán Budapestről a Horthy-korszak vezető személyiségeit vidékre telepitették ki, s lakásaikat zárolták. A