Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - IV. A magyar államszervezet története a felszabadulás után

ban megalakult az Újjáépítési Minisztérium. A kisgazdák vezetésével működő új tárca hamarosan a koalíció jobb és baloldala politikai küzdelmének az egyik fő célpontjává vált és a baloldal - megakadályozva az újjáépítési tárca „gazdasági minisztérium"-má alakulását - 1945 novemberében hasonló feladatkörrel létrehozta a Gazdasági Főtanácsot. (Az Újjáépítési Minisztériumot 1945 szeptemberében Építés- és Közmunkaügyi Minisztériummá, szervezték át és ez már nem „csúcs", hanem az ágazati jellegű feladatokat, az építésügyet, építőipart, városfejlesztést látta el.) Átmenetileg (1945. november-1948. január) Tájékoztatásügyi Minisztérium is működött, s a sajtórendészet, a külföld informálása tartozott körébe. A hároméves terv (1947-1949) kidolgozása, a részletterveknek a szakminiszterekkel való közlése, a végrehajtás folyamatos ellenőrzése, eredményességének biztosítása érdekében létesítették a miniszterelnök közvetlen felügyelete alatt álló s a Gazdasági Főtanáccsal párhuzamosan működő Országos Tervhivatalt, mint operatív szervet, és a testületi jellegű, koalíciós, 12 tagú Tervgazdasági Tanácsot, mint elvi irányító szervet. Ezeket az új típusú intézményeket az állami gazdálkodás átfogó irányításával bízták meg. Az igazságszolgáltatás országos szervezeti keretei, amelyet még a dualizmus korában alakítottak ki, kisebb változásoktól eltekintve, 1945 és 1949-1950 között is fennmaradtak. A Magyar Kúria és a Közigazgatási Bíróság voltak továbbra is a legmagasabb rangú bíróságok; a vármegyei, városi illetékességű törvényszékek és járásbíróságok folytatták az ítélkezést a polgári perekben és a büntető ügyekben - a hatályban maradt törvények alapján. Változatlan maradt az ügyészségi szervezet is. Az új idők legmarkánsabb jele a népbíróságok életre hívása volt. A nemzetgyűléstől nyert felhatalmazás alapján a kormány 1945 januárjában kiadott 81/1945. ME számú rendeletével a háborús és népellenes bűntettek elkövetőinek felelősségre vonására minden törvényszéki székhelyen népbíróságot állított fel. Minden tanács öt tagból állott, a Függetlenségi Front öt pártjának egy-egy képviselőjéből, akik az esküdtbíróságokhoz hasonló formában, szavazással ítélkeztek. A szakképzett vezetőbíró csak a tárgyalás előkészítésében, levezetésében működött közre, a bűnösség megállapításában és a büntetés kiszabásában nem. A vádat jogi képesítéssel rendelkező, a miniszter által kinevezett népügyészek képviselték. A fellebbviteli ügyek a Népbíróságok Országos Tanácsához kerültek, ahol a vádiratot a népfőügyész terjesztette a bíróság elé. Több kisebb szervezeti módosítással a népbíróságok 1950-ig tevékenykedtek. Megszüntetésüket részben az alkotmánnyal életbe léptetett új igazságszolgáltatási szervezet kiépülése, részben feladatuk befejeződése tette szükségessé. A bíróságok szervezetében a fizikai dolgozók az 1947-ben törvénnyel létrehozott uzsorabírósági különtanácsok ítélkezési munkájába való bevonásuk révén nyertek képviseletet. Ezek a törvényszéki rangú bíróságokon megszervezett tanácsok szakképzett ítélőbíróból és négy munkásbíróból állottak, a munkásbírókat a nagyüzemek kétkezi munkásai közül választották ki. Az árdrágítók, a közellátást veszélyeztető spekulánsok és az újjáépítést szabotálok bűnügyei tartoztak hatáskörükbe. Az ország államszervezete demokratikus átalakításának alapkérdése az volt, hogy