Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - III. A kapitalista kori magyar államszervezet

mint a felsőbíróságok vezetőinek. A gazdasági és pénzügyi kérdések bonyolultsága meghaladta az országgyűlés tagjai többségének szakértelmét. Ezért a kormány költségvetésének, általában az állami számvitelnek ellenőrzésére 1870-ben felállították az Állami Számvevőszéket, amelyet 1914-től Legfőbb Állami Számvevőszéknek neveztek. Miniszteri rangban levő elnök -, akit az országgyűlés által kijelölt három személy közül a király nevezett ki -, a tanácsüléseken megvitatott kérdésekben maga döntött. A Számvevőszék a kormány gazdaságpolitikáját érdemben nem tudta felülbírálni, bürokratikus eljárása a költségvetés számadatainak ellenőrzésére szorítkozott. Ezt is egyre lassúbb ütemben végezte. így történt, hogy az 1912. évi zárszámadást a következő évekéivel együtt csak 1928-ban hagyta jóvá az országgyűlés, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia már egy évtizede felbomlott. A minisztériumoknak alárendelt állami (királyi) közigazgatási szervek mellett a helyi igazgatás feladatait továbbra is a feudális korból örökölt önkormányzatok, elsősorban a vármegyék látták el. 1870-től több törvény szabályozta szervezetüket és hatáskörüket. Ezek szerint a vármegye saját belügyeiben önállóan intézkedik, közvetíti az állami közigazgatást, és - feudális örökségképpen - politikai ügyekkel is foglalkozhat. 1876-ban egységesítették a területi önkormányzatokat, aminek során a megyei keretek közé illesztették a székely, szász székeket és a jászkun, hajdú kerületeket. A vármegye legfontosabb szerve a törvényhatósági bizottság volt, amelynek tagjai fele részben a legtöbb adót fizetők sorából kerültek ki, fele részben a választottakból. (A községek, városok, megyék közügyeinek intézésében a legtöbb adót fizetők számára biztosított nagyobb befolyást nevezték virilizmushak, az ilyen joggal felruházottakat virilistáknak.) A törvényhatósági bizottság mellett a vármegye másik, fontos testületi szerve volt az 1876. évi VI. tc.-kel létrehozott közigazgatási bizottság, amelynek tagjai az önkormányzat és a megye területén működő állami, tehát nem az önkormányzat keretébe tartozó szakigazgatási szervek vezetői és a törvényhatósági bizottság által választott tagok közül kerültek ki. A bizottság feladata éppen a helyi igazgatás e két szektora közötti összhang biztosítása volt. A vármegye élén ekkor is a király kinevezte főispán állott. Ő volt a megye legfontosabb testületi szerveinek elnöke. A minisztereknek minden, a megyét illető, fontosabb kérdésben meg kellett hallgatniuk a főispánokat, akik figyelemmel kísérték az önkormányzat területén működő állami tisztviselők munkáját is. A főispán - ha megítélése szerint „halaszthatatlan államérdek" kívánta - közvetlenül (tehát az illetékes önkormányzati vezetők, alispán stb.. . kikapcsolásával) is utasíthatta a megyei, városi és községi tisztviselőket. Az alispán volt a vármegye első tisztviselője, a megyei tisztviselői kar főnöke. Helyettese a vármegyei főjegyző. A tiszti főügyész 1869-től, amikor az igazságszolgáltatást elkülönítették a közigazgatástól, a vármegye jogtanácsosaként működött. (Addig a megyei ítélőszéken a vád képviseletét is ellátta.) - A főjegyző mellett másodfőjegyző, aljegyzők álltak. Az önkormányzat tisztviselői voltak az árvaszék (a kiskorúak és gondnokság alá helyezettek érdekeit óvó gyámhatóság) elnöke és ülnökei, a fő-