Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - II. A feudális magyar államszervezet

Araint már a kora középkori fejezetben említettük, a nádor örökébe az udvarbíró (curialis comes) lépett. Gazdasági, pénzügyi dolgok intézése mellett rövidesen ő is bíráskodik az udvarban. Miután a gazdasági teendőktől megszabadult, tisztán bírói funkcionáriussá vált. 4. A nemesi vármegye kialakulása A XIII. század első felében, amikor királyaink, főképp II. András, már-már megyényi területeket adományoztak el birtokaikból, az ország vidéki igazgatási és törvénykező szerveinek alakulásában sajátos fejlődést figyelhetünk meg. A királyi vármegye helyén, részben abba mintegy belenőve, megszületik a nemesi vármegye. Erről a folyamatról a kortárs közvetlenségével szól a zalai királyi serviensek (azaz királyi szolgák*) 1232-es oklevelének megfogalmazója. A servienseket - mint az oklevél mondja - sok sérelem, jogtalanság, kártétel érte. A királyi várbirtokadományokkal hatalmassá vált nagybirtokosok részéről eddigi jogállásukat egyre inkább veszélyek fenyegetik. A bírák pedig, akiktől jogorvoslatot várhatnának, messze vannak, így hát királyi engedély alapján maguk veszik kezükbe ügyük irányítását. Bírákat választanak, és ezek ítéletét ismerik el magukra nézve irányadónak. Választott bíráik neve (szolgabíró) egészen a legújabb időkig őrizte a magyar megyei önkormányzat kialakulásának emlékét, azokét az évtizedekét, amikor a nemeseket, illetőleg a nemesi osztály elődjeit még királyi szolgáknak (servienseknek) nevezték. A szolgabírákat - megyénként általában négyet - kezdettől a megye nemesei választották. Mégpedig a nemesi megye legjelentősebb testületi (igazságszolgáltató és közigazgatási) szerve, a vármegyei közgyűlés (a generalis congregatio), amelyen minden nemesnek szavazati joga volt. Hatásköre igazában Mohács után fejlődött ki. A szolgabírák az ispánnal, ill. később az alispánnal együtt látták el a törvénykezési teendőket. Végezhettek birtokba iktatást, határjárást (egy-egy birtok kiterjedésének, határának megállapítását), részt vettek a perek előkészítésében, a perbeli ítélet végrehajtásában is. Az immár nemesi megye élén továbbra is az ispán áll, akit a XVII. századtól kezdve főispánnak (supremus comes) neveznek. A király nevezte ki őt a megye tekintélyesebb, nagyobb birtokosai közül. Neki kellett gondoskodnia a királyi parancsok végrehajtásáról, határjárásokat végeztetett, a peren kívüli eljárást vezette. A megyei törvényszéken a szolgabírákkal együtt ítélkezett. Megyéjében a király személyének volt a képviselője. Mint a király bizalmának letéteményese, nemegyszer több megyének is lehetett főispánja. A több főispánságot viselő udvari méltóságok egyike-másika szinte állandóan a királyi udvarban tartózkodott. Helyettese az alispán (vicecomes) volt, akit familiárisai közül választott ki. A főispáni familiáris alispán nemegyszer megtartotta ura magángazdaságában viselt tiszt* Ez a kifejezés a királytól való függést jelentette. Azt juttatta kifejezésre, hogy az illetők nem valamelyik nagyúr alárendeltjei.