Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - II. A feudális magyar államszervezet

Az államigazgatás területi szervei a királyi vármegyék (comitatus) voltak, amelyek az itt talált, vagy a magyarok által épített várak körül kristályosodtak ki. I. István a frank államszervezet szláv közvetítéssel szerzett tapasztalatait használva fel, építette ki országában a megyerendszert. A megye élén az ispán (comes) állt, akinek hatalma a Géza fejedelem által odatelepített fegyvereseken nyugodott. Ezeket a katonákat, későbbi nevükön várjobbágyokat (iobagiones castri), mintegy kétszer annyi várnép (castrenses) szolgálta ki. A megye népei felett a legfőbb igazgatási és bírói hatalmat a várispán (comes castri) gyakorolta, aki elsősorban a megye gazdaságának volt az irányítója. (A megyéktől meg kell különböztetnünk a királyi udvarházaknak, a királyi jövedelmeket begyűjtő központoknak az egész országot behálózó szervezetét. Ennek élén állott a nádorispán.) A királyi, ispánsági, püspöki székhelyek körül kialakult vagy telepített városoknak e korai időkben nem volt jelentősebb szerepe. Igazgatási és bírósági szervezetük lényegében a tatárjárás után alakult ki. 3. A késő középkori magyar állam központi szervei A kezdetben szinte korlátlan királyi, a legfőbb „állami" hatalomban a fejlődés során a társadalomnak mind több eleme részesült. Az átalakulás a természeti gazdálkodás bomlásával és a királyi birtokok nagyobb mérvű eladományozásával indult meg. A kialakuló új rend is változatlanul a feudális kizsákmányoláson alapult, de a kizsákmányolásnak egyre szélesebbé vált a társadalmi bázisa. A király mellett kezdetben főpapok, majd a főurak, később köznemesek, a korszak végén pedig már a városi polgárok haszonélvezői voltak. Ez a nagy társadalmi, gazdasági átalakulás, a hatalomban osztozók körének tágulása megmutatkozott az államigazgatás fejlődésében is. A királyi tanács (senatus) törvényben nem szabályozott összetétele megváltozott. Az 1298. évi XXIII. törvénycikk előírta, hogy a király megfelelő fizetéssel alkalmazzon tanácsosokat, immár nemeseket is, akiknek meghallgatása nélkül nagyobb dolgokban semmit se tegyen. Megjelenhettek a tanácsban a királyi család tagjai, elsősorban a királyné, az ország legfőbb méltóságai, az éppen az udvarban tartózkodó főispánok, nagybirtokosok. A tanács hatáskörébe tartozott minden olyan ügy, amely a királyi hatalom gyakorlásával függött össze. Az I. Ulászló halálát követő interregnum idején a királyi tanács országtanácsként működött, saját pecséttel. Mátyás alatt csökkent a királyi tanács jelentősége. A Jagellók korában azonban számottevően megnőtt a befolyása az ország vezetésében. Törvény határozta meg létszámát, és gondoskodott a tanácsosok háromévenkénti újraválasztásáról. A királyi oklevelekre vezetett kancelláriai jegyzetek tanúsága szerint a tanácsban az ügyeket referensek adták elő. Területi illetékesség vagy tárgyi körülmény döntött a tanácsi előadók kiválasztásában. Az erdélyi ügyeket pl. a vajda, a városiakat a tárnokmester referálta.