Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)
Első rész - I. Levéltárak
Levéltártudományt ma a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán adnak elő, ahol a történelem szakkal kapcsolatosan, főképp a történelmi segédtudományok tanszékére támaszkodva, levéltárosképzés is folyik. Nem véletlen, hogy a levéltárosok képzését éppen a történészképzéssel kapcsolták egybe. A hihetetlen mértékben növekedő modern irattermelés hatására, a ma levéltárosától elvárják, hogy az ügyvitelben folyamatosan termelődő iratanyag ügyviteli szempontú, szakszerű kezeléséhez szükséges tudományos módszereket is ismerje és alkalmazza. A levéltári kutatótermek látogatóinak legszélesebb sávját ma is a történészek alkotják. Kisebb számban kutatnak ott államigazgatási és technikai szakemberek, akik valamely időszerű ügy vagy kérdés múltbeli előzményeire keresnek adatokat. * * * A levéltárakban felhalmozott iratanyag a történettudomány legjelentősebb forrásbázisa. A levéltári és egyéb forrásokat a történettudomány segédtudományai, a történelmiforrástudományok készítik elő feldolgozásra. Ezek: az oklevél- és irattan, az írástörténet (paleográfia), a pecséttan (szfragisztika), a címertan (heraldika), a genealógia (származástan), a kortan (kronológia).