Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Negyedik rész - XII. Levéltári rendszerek

működésé során létrejött iratok egymással szervesen összetartoznak, nem jelenti azt, hogy az irattár organizmus, amelynek rendjét feltétlenül tiszteletben kell tartani. Az irattárak rendje nem mindig használható, és a legtöbb esetben korántsem tökéletes. A gyakorlati tapasztalatok Hollandiában is csakhamar oda vezettek, hogy a regisztratúra-elvet nem szigorúan, hanem szabadon értelmezték, s az irattári rend esetleges hibáit kijavították, sőt ha teljesen használhatatlannak bizonyult, a fond anyagát teljesen újrarendezték. A proveniencia elvének érvényre jutása az egyes levéltárakban különböző időpontokban történt. Általános érvényűvé csak azután vált, hogy az 1910. évi nemzetközi levéltáros-kongresszus azt követendő elvként elfogadta. Magyarországon Tagányi Károly, az Országos Levéltár tudós levéltárosa, már a millennium idején fejlődéstől téneti szemlélettel közeledett a levéltári anyaghoz, és az egyes kormányhatósági levéltárakat „az illető hivatal és levéltár történeti fejlődésével kapcsolatban" írta le, majd a jelen század elején az 1848/49-i minisztérium széthullott levéltárának rekonstrukcióját sürgette. Csánki Dezső 1912-ben, amikor az Országos Levéltár vezetését átvette, a proveniencia elvének alkalmazását hivatalos programmá tette, és megindította a Történelmi emlékek című, korábban a Levéltárban kialakított gyűjtemény felszámolását, az iratoknak eredeti helyükre való visszarakását. A proveniencia elve ma a levéltári munka általános irányelve. Ez az elv mai felfogásunk szerint azt jelenti, hogy egy szerv vagy személy irathagyatéka szerves fondot alkot, amelyet a levéltárban más fondoktól elkülönítve kell kezelni. Azt azonban nem határozza meg, hogy a szerves fond anyagát hogyan kell rendezni, hogy eredeti rendjét meg kell-e őrizni vagy sem. Sőt azt sem jelenti, hogy a szerves fondokból egyes iratfajtákat sem szabad kiemelni, és a nekik megfelelő gyűjteményben, szervetlen fondban elhelyezni. Gyűjteményeket ma is hozunk létre, és meglevő levéltári gyűjteményeinket szerves fondokból kiemelt darabokkal gyarapítjuk. így pl. a térképeket a levéltári őrizetbe került hatósági fondokból kiemelve, a térképgyűjteményben helyezzük el. E kiemelt darabok azonban elvileg továbbra is a szerves fond tartozékai, amelyeket gyakorlati okokból helyeztünk el gyűjteményes fondban. Hasonlóképpen járhatunk el a tervrajzokkal, amelyek a levéltár tervtárába kerülhetnek, vagy a középkori oklevelekkel, amelyeket a levéltár középkori oklevélgyűjteményében helyezhetünk el. Mindezeket azonban úgy soroljuk be új helyükre, hogy az egy fondból származók együtt maradjanak, eredeti hovatartozásuk és jelzetük az egyes kiemelt darabokon olvasható és a gyűjtemények segédletei alapján is megállapítható legyen. A proveniencia és a pertinencia mai felfogásunk szerint nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő elvek. Elsődlegesen a proveniencia elvét alkalmazzuk, egy szerves fondon belül azonban az iratoknak pertinenciájuk szerinti csoportosítását is megvalósíthatjuk. f