Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Negyedik rész - XII. Levéltári rendszerek

vak egységes, betűrend szerinti sémáját, s minden főcsoporton belül az egyes darabokat tárgyuk szerint a nekik megfelelő tárgyi csoportban helyezték el. Hasonló mesterséges rend létrehozására gondoltak nálunk is, amikor a múlt század hetvenes eveinek elején az Országos Levéltár újjászervezését készítették elő, majd amikor az átszervezés megtörtént, hozzá is fogtak, hogy ezt az elméletileg előre megkonstruált rendszert megvalósítsák. E rendszerben a kor szerinti és a tárgyi pertinencia érvényesült volna különböző szinteken. Mindenekelőtt korszakok szerint kívánták a levéltári anyagot kétfelé bontani: külön a Mohács előtti korra vonatkozó anyagot, s külön a későbbi korokra vonatkozót. A Mohács utáni anyagra nézve további bontásként a tárgyi pertinenciát akarták érvényesíteni. Amint akkor mondták, „a nemzeti élet egyes ágazatai" szerint 10 „főszakot" kívántak létrehozni (ilyeneket mint: belpolitika, külpolitika jogügy, hadügy, közművelődés stb.). A Mohács előtti anyag különválasztása s az ún. „diplomatikai levéltár"-ban való egyesítése mégis történt. E hatalmas gyűjtemény anyagában nem alakítottak ki tárgyi csoportokat, hanem az iratok kelte szerint kezdték el rendezni az egészet. Az időrend a kor történettudományi irányzatának, a pozitivizmusnak megfelelő levéltári rendszernek látszott, az eseménytörténet tisztázásához nyújtott könnyítést. Ugyanebben a korban az Országos Levéltárba és a Nemzeti Múzeum levéltárába bekerült családi levéltárak anyagát is, az egyes családtagok fondjainak szétszedésével, családonként egyetlen időrendi sorozatba rendezték át. Az Országos Levéltárban megkezdődött a múlt század második felében a Mohács utáni forrásanyagból fontosabbnak látszó iratok kiválogatása és tárgyi „főszakok" szerinti csoportosítása. így jött létre a „Történelmi emlékek" című gyűjtemény, nagyrészt a kamarai levéltár anyagából kiválogatott iratokból, s ezen belül a „Belügy", „Pénzügy" és „Külföld" című iratcsoportok. Amikor az Országos Levéltár 1910 után (a bécsi Staatsarchivval körülbelül egy időben) áttért a proveniencia elvének alkalmazására, a „Történelmi emlékek"-ből azokat az iratokat, amelyek eredeti helye a rajtuk látható jelzetekből megállapítható volt, reponálták, és csak azok maradtak és szerepelnek ma is e sikertelen kísérlet emlékét őrző gyűjteményben, amelyeknek eredeti helye és hovatartozása nem volt megállapítható. 2. A proveniencia elve Á levéltárelmélet fejlődése, a szemlélet változása lassan oda vezetett, hogy kezdték felismerni a károkat, amelyeket a pertinencia elvének kíméletlen alkalmazása okozott. A levéltári anyag ugyanis nem egyszerűen történeti tényekre vonatkozó adatokat tartalmaz, mint azt a pozitivizmus hívei vélték, hanem egyes szerveknek vagy személyeknek e történeti tényekkel kapcsolatos intézkedéseit. Az egyes iratok éppen ezért nem szakíthatok ki abból az együttesből, amelyben létrejöttek, különben nem érthetők meg azok az összefüggések, amelyek tartalmukat befolyásolták. A levéltári rendező, rendszerező munkának tehát nem az egyes iratokat kell alapul vennie, ha-