Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Negyedik rész - XII. Levéltári rendszerek

hatóság területén feküdt (Cista comitatum). További, iratfajták szerinti sorozatokat is kialakítottak: külön gyűjteményben tárolták a címeres leveleket (Armales), külön a határjárásokat (Metales), külön a leszármazási táblázatokat (Genealógiáé) stb. Azokat a jogbiztosító iratokat, amelyek nem birtokjogi vonatkozásúak, egy vegyes sorozatba (Miscellanea) osztották be. Végül mindazt az iratanyagot, amit jogbiztosítás céljára alkalmatlannak minősítettek, egyetlen iratmasszaként (Lymbus) érintetlenül hagyták, hozzá - a többi sorozattal ellentétben - segédletet sem készítettek. így a gyulafehérvári lymbusba került többek között az erdélyi fejedelmek levelezése külföldi uralkodókkal, tehát olyan forrásanyag, amelyet később a politikai történet kutatói többre becsültek az egykorúak által oly nagyra értékelt és gondosan feltárt jogbiztosító iratoknál. Az induktív eljárást alkalmazták általában még a XVIII. századi nagy levéltári rendezések során is. Az iratokat ekkor is elsősorban birtokjogi, és emellett a központi hatóságok levéltáraiban, illetőleg a régi országos levéltárban államjogi szempontok szerint értékelték. A magyar kamara 1755-ben létrehozott „archívum"-a éppúgy, mint az 1756-ban intézményes formát nyert Országos Levéltár, különböző szervek és személyek működése során létrejött iratokat őrzött, és azokból, részben eredetükre való tekintet nélkül, induktív úton gyűjteményeket alakított ki. így jött létre a kamarai archívumban elsőnek a különböző kamarai szervek rendezetlen irataiból, a kamara kezére került családi levéltárakból és más irathagyatékokból a köz- és magánjogilag fontos, valamint a lappangó királyi jogok megismeréséhez szükséges oklevelek gyűjteménye (Neo-regestrata acta). Másodiknak ugyanott a családi levéltárak és kincstári hivatalok rendezetlen irataiból kiemelt urbáriumokból, összeírásokból és becslésekből állítottak össze hatalmas gyűjteményt (Urbaria et conscriptiones). Az egész rendezőmunka során a kincstár érdekeit tartották szem előtt. A jogbiztosítás szempontjából érdektelen irategyütteseket és egyes iratokat nem vonták be a rendezőmunka keretébe. így a kamarai levéltárba bekerült családi és később, egyes szerzetesrendek felosztása folytán bevont egyházi levéltárak anyagának nagy része megbontatlanul maradt. A kamarai archívumban is kialakult a rendezetlen iratok masszájából egy lymbus, amit az egykorúak kevésre becsültek, a későbbi kutatók azonban - így Thaly Kálmán a XIX. század második felében - a magyar történettudomány kincsesbányájának tekintettek. Hasonló szempontok érvényesültek a régi Országos Levéltárban is, az iratok rendszerezésénél. Itt is gyűjteményeket alakítottak ki, irattípusok, illetőleg tárgyak szerint, induktív úton. így jött létre a királyi hitlevelek sorozata (Diplomata regum Hungáriáé), a béketárgyalások irataié (Tractatus pacis), a törvények eredeti példányainak gyűjteménye (Acta privilegialia) stb. Az egyes nádorok és országbírák irategyütteseit azonban eredeti összefüggéseikben hagyták meg. így alakult ki a szűkebb értelemben vett Archívum regni (a tulajdonképpeni gyűjteményes rész) mellett a nádori és az országbírói levéltár, a maga szerves fondjaival. A vármegyei levéltárak anyagának rendezése Mária Terézia rendeletére vett nagyobb lendületet. Egységes utasítás hiányában ugyan e rendezőmunka a helyi viszo-