Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Első rész - I. Levéltárak

goltság fennmaradt az örökös tartományok egy kézben egyesítése (1665) után is. 1749-ben, amikor az örökösödési háború végén a jogi kérdések tisztázásához szükséges dokumentumokat nem találták meg, Mária Terézia központi levéltár létesítését rendelte el, amelyet kezdetben Cs. Kir. Titkos Házi Levéltárnak (K. K. Geheimes Hausarchiv), majd több módosítás után Cs. és Kir. Házi, Udvari és Állami Levéltárnak (K. u. k. Haus-, Hof- und Staatsarchiv) neveztek (1918-tól a cs. és kir. jelző természetesen elmaradt.) A bécsi levéltár kiváltképpen politikai képződmény volt, amely az uralkodóház érdekeinek védelmét szolgálta. 1792-ben a Házi, Udvari és Állami Kancelláriának (Haus-, Hof- und Staatskanzlei) rendelték alá a levéltárat (végleges neve is innen származott). E szervezeti intézkedés legfontosabb következménye volt, hogy ettől kezdve a politika (elsősorban a külpolitika) legfontosabb ügyiratai (ideértve az uralkodó család ügyeit is) a Haus-, Hof- und Staatsarchív-ba kerültek. Működő hatóságok regisztratúráival nem volt kapcsolata. így történt, hogy a nagy központi hatóságok, az Udvari Hadi Tanács, a legfőbb pénzügyi és gazdasági hatóságok regisztratúráiból önálló szaklevéltárak (Kriegsarchiv, Hofkammerarchiv, azaz Hadi Levéltár, Kamarai Levéltár) lettek. d) A francia levéltárak Franciaország legrégibb levéltára a II. Fülöp által 1200 táján alapított Trésor des Charles (az oklevelek kincsesháza) volt, amelyben nemcsak okleveleket, hanem a királyi kancellária kiadványainak registrumait is őrizték. A francia forradalom a francia (de általában az európai) levéltárügyben jelentős változást hozott, nevezetesen a levéltári anyag központosítására való törekvést. 1790-ben megalapították a párizsi Archives Nationales-t, amelyet elsősorban a nemzetgyűlés alkotmányozó tevékenysége dokumentumai levéltárának szántak s csak másodsorban a társadalmi-politikai változással gazdátlanná lett iratanyag őrzőhelyéül. Az 1790. június 25-i törvény az Archives Nationales-t az állami levéltári iratok központjává deklarálta. (Egyébként azonban a jogi jelentőségüket vesztett iratokat, amelyeket történelmi szempontból értékesnek tartottak, nagy mennyiségben helyeztek el könyvtárakban. Innen van, hogy a francia könyvtárak még ma is sok levéltári iratot őriznek.) A francia levéltárügy alaptörvénye a központosítás elve mellett egy másik levéltári alapprincípiumot is megvalósított, nevezetesen a levéltárak nyilvánosságának elvét. A forradalom levéltári célkitűzései jobbára megvalósulatlanok maradtak. 1884 után az Archives Nationales s a departamentális levéltárak egységesen az oktatási minisztérium irányítása alá kerültek.* * Napóleon utópisztikus terve, hogy egyetemes levéltárat állítson fel Párizsban, nem bizonyult életképesnek. Rengeteg, a francia történelem szempontjából jelentősnek vélt anyagot hordatott össze a francia császárság területéről s a meghódított, valamint más országokból is. Elsősorban Ausztriából, Olaszországból, Spanyolországból s a Vatikánból. Bukása után az elhurcolt állagokat visszaszállították, ha erősen rongált, részben megcsonkult állapotban is, eredeti helyükre.