Lakos János: A köziratok levéltári értékelésének kérdései (Budapest, 2002)

I. rész A levéltári értékelés problémája az elmúlt 20-30 év kül- és belföldi szakirodalmában

A Sante-Rohr modell másik javaslata az volt, hogy a levéltárakat meg kell szabadítani a fölösleges anyag átvételének tehertételétől, ezért a selejtezést már az irattárakban kell elvégezni (Sante), vagy egy "tározóba", "gyűjtőmedencébe" terelni, ahonnan a kondenzátum kiemelhető (Rohr). Az előbbi megoldást egy levéltári feladatnak a levéltár "előterébe" való kihelyezésének tartották, az utóbbi pedig az átmeneti levéltárak létesítéséhez vezetett. Az NSZK-ban 1965-ben hozták létre Bad Godesbergben a Szövetségi Levéltár Átmeneti Levéltárát, igaz, hogy megalakulásának okait nem annyira elméleti síkon, inkább a történelmi körülmények kényszerítő voltában kell keresnünk. A nyugatnémet szakirodalomban az átmeneti levéltárak jelentőségét nem értékelték túl nagyra, a "senki földjének" tartották, de az NDK-ban az igazgatási 27 levéltárak (Verwaltungsarchive) gyakorlatilag azt a funkciót töltötték be. Eszmetörténeti vonatkozásban folytatódott a vezérérték utáni kutatás. Fritz Zimmermann megkísérelte egyetlen "levéltárérett" iratdarab objektív levéltári értékét megállapítani oly módon, hogy azt nem az iratképző tevékenységének értékítéletéből vezette le, hanem az emberek érdeklődéséből: "az emberek érdeklődése az iratanyag iránt az egyetlen motívum, ami az archiváliát értékessé teszi." Hans Booms 1972-ben fejtette ki a maga nézeteit, amelyek jelentősen befolyásolták az 1990-ig húzódó szakmai viták tartalmát. Booms szerint sem a történészi kérdésfeltevés (a különböző eszmeirányzatokra tagolódó történettudomány értékelméleti kategóriája ugyanis alkalmazhatatlan a levéltári értékelésben), sem az ügyviteli érdek szem előtt tartása alapján, sem a Johannes Papritz által képviselt strukturális formatanokból kiindulva nem lehet a levéltári értéket megállapítani. Booms visszatér a pertinencia elvéhez, amely pedig egy tárgyilag meghatározott információhalmaz - proveniencia]ától független - tartalmi elemzését teszi szükségessé. Az elemzésben a vezérértéket az össztársadalmi folyamatok képezik, azaz a levéltári értéket a társadalmi folyamatokhoz való viszonyának jelentőségéhez kell mérni. A levéltárosnak az anyag keletkezésekor élt kortárs szemével kell néznie és mérlegelnie anyagát, tehát a kortársi vélemények megismerése lehet az értékelési folyamat kiindulópontja. Ebben a nyilvánosság által artikulált kortársi értékítéletben található meg az egyetlen legitim értékmérő, "vezérérték", amelyhez a levéltáros igazodhat. Ez a