Lakos János: A köziratok levéltári értékelésének kérdései (Budapest, 2002)

I. rész A levéltári értékelés problémája az elmúlt 20-30 év kül- és belföldi szakirodalmában

megközelítés különösen előnyös lehet az intézményközi vagy nemzetközileg egységesülő tevékenységek elemzésére és az általuk keletkeztetett iratok előzetes értékelésére. Az elektronikus iratok kezelése és hosszú távú megőrzése terén az "új paradigma" képviselői alapvetően új szerepet szánnak a hagyományos levéltáraknak is.

21 Ebben az új rendszerben a levéltár inkább a fontos társadalmi funkciókat dokumentáló iratkezelő rendszerek kialakításában és működtetésében kell szerepet vállaljon (ennyiben némileg az iratkezelők munkatársává, de inkább a folyamatok koordinátorává válik), az elektronikus iratokat pedig keletkezési helyükön és környezetükben kell megőrizni, a levéltáraknak így nem kell hagyományos levéltári fogalmakat erőltetve válogatnia az elektronikus információhordozók közül. Tévedés volna azt hinni, hogy a fent vázolt új megközelítések nem váltanak ki vitákat, sőt sok levéltárosból teljes elutasítást az Egyesült Államokban vagy Kanadában. A viták javarészt akörül zajlottak a 90-es években, hogy az új típusú megközelítések hívei valójában új utakra terelik-e a levéltárak értékelési gyakorlatát, vagy pedig egyszerűen olyan problémákat domborítanak ki és állítanak be forradalmi átalakulásként, amelyekre mind a hagyományos levéltári elmélet, mind pedig a több évtizedes gyakorlat megpróbált már valamilyen választ adni.

22 A kritikusok kiemelik, hogy sem az elméletek nem újak (hiszen Schellenberg például már fél évszázaddal ezelőtt felhívta a figyelmet a levéltárosok megkerülhetetlen feladatára az iratok keletkezésének időszakában), sem a gyakorlatban nem jelent forradalmi átalakulást az "új paradigma", mivel korai iratértékelést minden gyűjtőterületi levéltáros végez valamilyen formában, valamiképpen az iratkezelési rendszerek kialakításában és működésében is próbál levéltári szempontot érvényesíteni. Érdemi vitákat is gerjeszt például a dokumentációs stratégiai kezdeményezés, mivel többek szerint ezzel a tevékenységgel a levéltáros átveszi az iratkezelők tevékenységét, és elveszíti egyik legfőbb erényét, a semlegességet. Ráadásul a hagyományos megközelítés szerint megőrzendő iratok nélkül a levéltárak, levéltárban kezelt iratok nélkül pedig a levéltárosok funkciójukat vesztik, és létük értelmetlenné válik. Bár a társadalmi átalakulások és az iratkezelés elektronikus forradalma nagymértékben foglalkoztatta és foglalkoztatja jelenleg is az angolszász levéltáros szakmát, összességében elmondható, hogy az új megközelítések egységes programmá