Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)

Dokumentumok

2.) Amennyiben Figl külügyminiszter a Lapin elvtársnak már vázolt javaslatot fogja nekünk is tenni, akkor azt javasolom, Sík elvtárs fogadja el a meghívást, jöjjön el Bécsbe, de azzal, hogy Figl is eljön Magyarországra. El lehetne képzelni azt, hogy a tárgyalások előrehaladása folyamán a két külügyminiszter Bécsben aláírna egy egyezményt, s ugyancsak aláírna egyet Budapesten. A két külügyminiszter ezzel kapcsolatban azután néhány napot töltene egymás fővárosában. Azt hiszem, így mindkét fél meg lehetne elégedve. Púja Frigyes sk. követ MOL XIX-J-l-j Ausztria 4/b KüM 003216/1958 (6. doboz) — Géppel írt tisztázat 29. Púja Frigyes követ jelentése a kémkedéssel vádolt magyar diplomaták" ügyében történt osztrák tiltakozásról Bécs, 1958. május 15. Az ügy előzménye közismert. Az osztrák rendőrség május 3-án közleményt 167 adott ki, melyben azzal vádolta meg Teleki Józsefet 168 , hogy egy közismert szélhámost 169 kémkedésre akart rávenni. A közleményt Helmer belügyminiszter engedélyével tették közzé, 4 órával azután, hogy a rendőrség igazoltatta Telekit és Kertészt. A közlemény közzétételéről Raab kancellár előzőleg nem tudott. Május 4-én az összes lapok hatalmas betűkkel hozták a rendőrség közleményét, követelték az érintett diplomaták kiutasítását, sőt a „Die Presse" című lap azt is követelte, hogy a magyar követség diplomata-létszámát is csökkentsék a felére. 170 Helmer belügyminiszter egy sajtóinterjúban azt is bejelentette, hogy az én helyzetem, mint magyar követ helyzete megingott, egyes újságok szerint pedig a kiutasításomat is követelte. 171 A közleményt az osztrák lapok május 4-én közölték: Die Presse 1958. május 4. 1. old. Ungarische Spione in Wien ertappt,.... Ein Kommunique der Polizeidirektion. 168 Teleki József, aki diplomata útlevéllel tartózkodott Bécsben nem szerepelt a magyar külképviselet állományában. A Die Presse közlése szerint rendőrtiszt volt. Ő rendőrségi igazoltatását követően rövid időn belül elhagyta Ausztriát. 169 Púja Frigyes, emlékiratában Pásztor Józseffel, a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt egykori országgyűlési képviselőjével azonosítja a Kertészék által beszervezni kívánt személyt. (V. ö. Púja Frigyes: A szedöszekrénytől a miniszteri székig (Budapest) 191. old.) Pásztor József azonban nem hagyta el az országot. Valójában, miként ez a korabeli lapokból is kiderül, Pásztor Tamás, ugyancsak kisgazda képviselőről van szó, aki ekkortájt már Bécsben tevékenykedett s résztvett a magyar emigráció munkájában. (V. ö. Die Presse 1958. május 6. 5. old. és Az 1945. évi Budapestre összehívott Nemzetgyűlés Almanachja Főszerk. Vida István Bp. 1999. 442-443. old.) 170 Die Presse 1958. május 6. 1-2. old. Fritz Molden: Der böse Nachbar. 171 Die Presse 1958. május 8. 1. old. és 3. old. Kein Schutz für Diplomaten-Spione. Innerminister Helmer erwägt Sonderanordnung. ...

Next

/
Thumbnails
Contents