Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)

Dokumentumok

az októberi események óta, amikor ilyen jelentős személyeket hívtam meg. A követség részéről rajtam kívül részt vett még Beck, Bárány és Pollák elvtárs. Az ebéd kitűnő hangulatban telt el. Mi nem érintettünk politikai kérdéseket, tudtuk, hogy előbb-utóbb sorra kerülnek. A beszélgetés folyamán a következő fontosabb kérdéseket érintettük. 1. ) Grubhofer említette Wagnernek, hogy olvasta a Salzburger Nachrichtenben megjelent, Burgenlanddal kapcsolatos cikket, 118 és a cikkel teljes mértékben egyetért. Ebben a cikkben a Közös Piaccal kapcsolatos aggodalomról van szó. Wagner megjegyezte, hogy Burgenland mezőgazdasága nem annyira fejlett, hogy egy ilyen szabad versenyt állni tudna, nem eléggé gépesített stb. Ezért nézete szerint a Közös Piacot csak fokozatosan, legkevesebb 10 év alatt lehet bevezetni. Egyébként Burgenlandnak olyan érdekei vannak, amiket feltétlenül tekintetbe kell venni: Burgenlandnak évszázadok óta Kelet a természetes piaca. Mindig a keleti országokkal kereskedett, ezt diktálta az érdeke. Grubhofer megjegyezte, hogy teljesen egyetért ezzel, s neki is az a véleménye, hogy a Közös Piacnak vannak bizonyos előnyei, de nagyon óvatosan szabad csak bevezetni, mert sok hátránya is van. Fenti beszélgetésből azt lehet következtetni, hogy osztrák vezető körökben, elsősorban az osztrák kapitalisták és kereskedők körében komoly ellenállásra talál a közös piac bevezetésének gondolata. Különösen erős az ellenállás a Bundeslandokban, 119 mert ezeknek megvannak a saját érdekeik, melyeket nem szeretnének feladni. Grubhofer megjegyezte, hogy pl. Vorarlbergnek is megvan a maga érdekeltsége, amit veszélyeztetve látna a közös piac esetén, ez pedig a textiltermelés. Igaz, hogy a vorarlbergi üzemek modernek, mert az ottani gyárosok először a gépparkot cserélték ki, s azután kezdtek új épületeket emelni, azonban a közös piac ennek ellenére veszélyt jelent. 2. ) Grubhoferrel beszélgettem a legutóbbi csehszlovák kémhistóriáról. Grubhofer kijelentette, hogy az egészet cirkusznak tartja. Megmondottam Grubhofernek, hogy ez a Tesky nevezetű volt csendőr valószínűleg egy provokátor, mert hiszen azon a napon, amikor az egész dolog az újságban megjelent, eljött hozzánk is és ruhát kért, amiben Csehszlovákiába akart szökni. 120 Mi természetesen elküldtük az illetőt azzal, hogy semmi közünk az ő dolgához és nem foglalkozunk ilyen dolgokkal. 3. ) Grubhofer egészen bizalmasan a következőket mondotta: tudomására jutott, hogy az osztrák kormány berkeiben nem szívesen vennék, ha Marosán elvtárs Ausztriába jönne. Nem lenne helyes most erőltetni a dolgot, s ilyen magasrangú állami funkcionáriust Ausztriába küldeni. Az osztrák kormány megadná a beutazást, legfeljebb a szocialisták kapálódznának egy kicsit. Azonban ő meg van arról győződve, hogy ez nemcsak az osztrák kormánykörökben szülne megütközést, hanem nagyon széles rétegekben is. Ezért ő csak teljesen privátim mondja, helyesebbnek vélné, ha visszalépnénk ettől. Megjegyzem, hogy Marosán elvtárs elküldését a mai körülmények között mi sem tartjuk helyesnek. Bár az Osztrák Kommunista Párt nagyon nagy reményeket fűz Marosán elvtárs ideérkezéséhez, azonban mégsem lenne helyes a mostani körülmények Salzburger Nachrichten 1957. március 18. 119 szövetségi tartományokban 120 A szóban forgó ügyet nem sikerült azonosítanunk.

Next

/
Thumbnails
Contents