Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)

Dokumentumok

és a megalkuvás elleni prédikációt is évek óta hallják az elvtársak. A konkrét ügyben nem tudom én, hogyan exponáltam, de nem akarom a sporthatóságot fővádlottnak beállítani. Itt a fővádlottak azok, akik ezt a provokációt előkészítették, tehát az osztrákok, és az eljárásnál pedig a Külügyminisztérium vitte el a pálmát. A sporthatóságnál is történt hiba, de ebben az ügyben ez lényegesen kisebb. A provokációra adott első válasz az volt, amit pénteken adtunk. Bölcsen nem tudtuk ezt megoldani, mindenesetre válaszoltunk rá és a provokációt ezzel tulajdonképpen hatástalanítottuk. Ha belemegyünk a provokációban, akkor itt nem a 10 000 osztrák vendégről, hanem az egész osztrák-magyar, sőt nemzetközi közvéleményről van szó. Az első válaszunk tulajdonképpen ez volt. A többi dolgot más ok miatt vetem fel. Először is az az érzésem, nem elegendő, hogy egyszerűen kitérjünk. Hogy milyen választ adjunk, ez a mérlegelés tárgya és azért hoztuk ide az anyagot, hogy beszéljünk róla. Nem lehet nem beszélni róla, más összefüggései miatt sem. Kreisky nem sporthatóság és a Néppárt megbízottja sem az. Véleményem szerint nem maradhatunk a válasznál ennyiben. Hogy mit válaszoljunk? Én felvetettem a nyilatkozatot, de ez mérlegelés kérdése. Ha adjuk, ez csak politikai vonalon érdemes megtenni, de ez azt jelenti, hogy politikai csetepatéba keverednénk. Nem akarok én magyar-osztrák diplomáciai csatát indítani, csak felvetem a gondolatot. Hogy karikatúra legyen? Ennek semmi értelme, akkor inkább hagyjuk lefolyni az ügyet a nyilvánosság előtt úgy, ahogy van. Azonkívül egyetértek azokkal az elvtársakkal is, akik azt mondják: az ő triumfálásuk nem egyértelmű sikert jelent a közvélemény előtt. Meg kellene abban egyeznünk, hogy legalább belső vonalon két helyen tegyük szóvá a dolgot. Kreiskynek diplomáciai, finom nyelven értésére kell adni, hogy ez nem jó dolog: ugyanakkor az osztrák sportembereknek is kell mondani valamit, velük is beszélni kell valamilyen formában. Még abban sem látnék semmi különöset, ha egy magyar illetékes magánlevelet írna Becklernek

320 (?) vagy menjen ki valaki, akinek ott személyes ismeretsége van és beszéljen vele. Szükséges lenne mindkét vonalon, belső úton ezt a választ megadni. Szerintem most már ne írjunk arról, hogy itt voltak az osztrákok. Örültünk már ennek két napig. Az osztrákoknak szóló német nyelvű adásban még lehet ezzel foglalkozni, de a magyar közvéleményt a sajtó már ne traktálja ezzel. Amit Pap elvtárs felvetett, azzal ne foglalkozzunk, mert a dolog nem így van, ahogy Pap elvtárs mondja. Igaz, hogy négy vízum kiadását megtagadták és valószínűleg a jövőben is többet meg fognak tagadni, mint mi. Ez bizonyos helyzeti dologból adódik. Ettől függetlenül realizálható az, amit Pap elvtárs mondott, de erre nem kell PBhatározat. Összefoglalva tehát: a listát úgy hívjuk, hogy azoknak a neve, akiknek a követség nem adhat ki vízumot, akiknek csak a Külügyminisztérium, illetve a KEOKH teljesítheti kérését. Ilyen esetben a gyakorlat az legyen, hogy ne a megtagadás tényét közöljék, hanem olyasmi választ adjanak, hogy a vízum nem érkezett meg. Célszerű lenne azt is megvalósítani, hogy ne mindig az első beosztottal kezdjék a vitatkozást. Nem sikerült azonosítani.