Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)
Dokumentumok
minden városra és községre kiterjedt, az említett napon egy nagyszabású eisenstadti felvonulás zárta be. Ezen a felvonuláson (Tarába elvtárs végignézte) részt vettek a burgenlandi városok és községek küldöttei. Igen nagy számban vonultak fel a magyar kisebbség küldöttségei (Oberwart, Unterwart, Oberpullendorf stb.). A magyar delegációk általában a községi tanítók vezetésével, magyaros ruhákban vagy huszár öltözékben vonultak ki. A felvonuláson részt vett küldöttségek zászlókat, transparenseket vagy feliratokat nem vittek magukkal, kizárólag csak a község vagy a város nevét feltüntető táblácskákat. A felvonulók az eisenstadti tartományi kormány épülete előtt felállított dísztribünnél vonultak el, amelyen a szövetségi és a tartományi kormány vezetői foglaltak helyet. A felszerelt hangszórók útján kellő lelkesedést igyekeztek teremteni, különböző jelszavakat mondtak be és üdvözölték a felvonuló csoportokat. Tarába elvtárs mintegy egy óra hosszáig szemlélte a felvonulást és hallgatta a bemondott jelszavakat, aminek alapján megállapította, hogy közvetlen magyarellenes hangulatkeltés nem folyt. A jelszavakban nem beszéltek a műszaki zárról vagy az aknamezőről. Október 15-én a burgenlandi kamara elnöke, dr. Karall fogadást adott Burgenland Ausztriához történő csatolásának 40. évfordulója alkalmából. A követség részéről erre a rendezvényre meghívták Solt és Tarába elvtársat. A fogadáson folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy egyetlenegy burgenlandi hivatalos ünnepségre sem hívták meg a Bécsben akkreditált missziók vezetőit, kizárólag csak belső ünnepként kezelték a 40. évfordulót. Ezen elv alapján Karall, a Kamara elnöke sem hívott meg Bécsben akkreditált követeket, vagy nagyköveteket, csupán a három szomszédos ország, Magyarország, Csehszlovákia és Jugoszlávia bécsi követeit és követségének néhány beosztottját. E három országból a követek nem jelentek meg, de beosztottal képviseltették magukat. A Karall által adott fogadáson megjelent Raab volt kancellár, a szövetségi kamara elnöke, sok központi funkcionárius, továbbá a tartományi kormány és egyéb szervek összes vezetői, Tarába elvtárs a fogadáson jóformán minden ismerősünkkel beszélgetett. Ezek a beszélgetések azonban — néhányat kivéve — nemigen haladták meg az udvariassági kereteket. A Holzwarttal folytatott beszélgetés során Holzwart ígéretet tett arra, hogy rövidesen írásban is megküldik a burgenlandi kamara kívánságlistáját. Örömmel állapította meg, hogy sógora nádügye elintézést nyert, és azt is, hogy az ismert burgenlandi cég az utóbbi időben több gyümölcsféleséget kap a magyar vállalatoktól. Schimmerle elvtárs, a Freies Burgenland szerkesztője is részt vett a fogadáson. Elmondotta, hogy 14-én, szombaton a tartományi parlament ülésén néhány kirohanást intéztek a szomszédos Magyarország ellen. Nemcsak Afritsch belügyminiszter, továbbá Lentsch tartományfőnök emlegette a vasfüggönyt és a műszaki zárat, hanem más személyek is, akik Ausztria más vidékeiről érkeztek a burgenlandi ünnepségekre. Az elhangzott beszédek közül azonban a legsúlyosabb kijelentéseket a tartományi parlament elnökének beszéde tartalmazta, szovjet elnyomásról, rabságról beszélt a műszaki zár mellett. Érdekességként elmondta Schimmerle elvtárs, hogy a tartományi kormány fogadásán megjelent Helmer volt belügyminiszter is, aki a nemrégiben felterjesztett,