Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)

Dokumentumok

további folyamán ezt a meghívást nem adta át. Minthogy a későbbiekben nyilvánosságra került, hogy Pittermannt meghívta, bizonyára ez nem tetszhetett Bocknak, mert úgy tekinthette, mintha őt Pittermannal szemben nem értékelnénk eléggé. Egyébként semmiféle értesülésünk erről nincs, hogy Bock hogyan reagált Pittermann meghívására. A fentiek csak feltételezések. Este én adtam vacsorát Incze elvtárs tiszteletére, ahol Pittermann és Schopf Sektionchefen kívül megjelentek az ebéden részt vett vezérigazgatók, továbbá a külügyminisztérium részéről Bielka és Wodak követek. Augenthaler, akit szintén meghívtunk, arra kért bennünket, hogy attól tekintsünk el, mert azt Bock nem venné jó néven, ha ő a vacsorán megjelenne. A vacsora szintén nagyon jó hangulatban folyt le, amit jellemez az is, hogy mintegy fél 12 volt, amikor Pittermann végre búcsúzkodni kezdett. A vacsorán Incze elvtárs átadta Pittermann-nak a magyarországi látogatásra szóló meghívást, amire Pittermann azzal válaszolt, hogy ez évben semmi esetre sem tud menni, mert több meghívása van, többek között Thaiföldre is el fog látogatni. A vacsorán Pittermann vicces hangon szovjet ellenes epizódokat mesélt el, de olyan módon, hogy átsiklott rajta és nem nagyon adott lehetőséget arra, hogy arról bármilyen vita alakuljon ki. Mint az ebédnél is, általában igyekezett a politikai kérdéseket kerülni, akár a múlt eseményeire vonatkozólag, akár a két ország kapcsolatát illetően. Bizonyára az is feszélyezte, hogy túl sokan voltak és jelen voltak a külügyminisztérium képviselői is. A pohárköszöntömben aláhúztam a látogatás jelentőségét a két ország kapcsolatai fejlődésére vonatkozóan, és tréfás formában megemlítettem, hogy úgy Pittermann, mint Incze sok távoli országban jártak már, azonban Inczének csak most volt alkalma első ízben, hogy Ausztriába ellátogasson és Pittermann még sohasem volt nálunk, a szomszédban. Pittermann pohárköszöntőjében most is tartózkodott a két ország kapcsolatára vonatkozó kijelentésektől, amit még egyszer elsősorban azzal magyarázok, hogy feszélyezte a környezet, a nagyszámú vendég. Másnap, szombaton került sor Kreisky meglátogatására. Kreisky szokása szerint késett, mert egy tárgyaláson kellett részt vennie. Állítólag közben üzentek, hogy később jöjjünk, de az már nem érkezett el hozzánk. Kreisky nagyon barátságosan üdvözölt bennünket; ő is utalt arra, hogy kereskedelmi kapcsolataink jól fejlődnek, hasznosnak tartotta a látogatást. Egyébként hamar átvágott más témára, az akkor folyt csehszlovák tárgyalásokat feszegette előttünk. Kifejtette, hogy nagyon bonyolult problémákról van szó, a legfőbb kérdés a vagyonjogi kérdés. Úgy véli, hogy el lehet érni valamilyen eredményt, ha nem is könnyen, de ehhez az szükséges, hogy egymás álláspontját figyelembe vegyék és rugalmas módon próbálják a kiutat megkeresni. Elismerte, hogy a csehszlovákok az „új osztrákok" igényeit nehezen tudnák elfogadni, viszont ők erről nem mondhatnak le. Ettől a tárgyalástól azt remélik, hogy a „régi osztrákok" kérdésében olyan megállapodást lehet elérni, amely a két fél elvi álláspontját nem érinti. A csehszlovákok részéről adandó összeg nagyságától függ az, hogy a továbbiakban mi lesz. Kreisky érzékeltetni akarta, ha az összeg nagysága kielégítő lesz számukra, akkor ő azt el tudja fogadtatni a kormánnyal anélkül, hogy most ragaszkodnának az „új osztrákok" igényeinek a kielégítéséhez is. Amikor megemlítettem, hogy az „új osztrákok" igénye olyan elvi kérdés a mi viszonylatunkban is, amiben aligha lehet engedményt tenni, akkor közbevetette: na lám,