Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)

Dokumentumok

látogat el Bécsbe. De nem ragaszkodott ehhez az időponthoz, hanem lehetőséget nyújtott arra, hogy a látogatás egy másik időpontban bonyolódjon le. Amint a későbbiek folyamán ez bebizonyosodott, helyes volt a követség javaslata, hogy inkább egy közelebbi időpontot kérjünk, mert ez számunkra kedvezőbb lehetőségeket nyújt a látogatás politikai kihasználására. Ez az időpont szerencsésen egybeesett, illetve megelőzte Hruscsov elvtárs ausztriai látogatását, miáltal a látogatás még különleges politikai jelenséget nyert. Minél közelebb került a látogatás realizálása, annál inkább kitűnt, hogy ezzel a meghívással nem mindenki ért egyet. Bock kereskedelmi miniszter — elsősorban Pittermann-nal szembeni ellentétei miatt, amiről korábban már részletesen jelentettünk, részben egyéni hiúsága miatt — megbántva érezte magát, hogy a meghívást Pittermann az ő tudta nélkül tette. A bécsi követséget is hibáztatni próbálta azért, hogy ő nem volt tájékoztatva Incze meghívásáról, azonban ezeket a szemrehányásokat mi elhárítottuk. (Solt elvtársnak Augenthalerral való ez irányú beszélgetéseiről már korábban jelentettem.) Véleményem szerint a követség helyesen járt el, hogy nem tájékoztatta Bock-ot Pittermann meghívásáról, mert ez nem lehetett a követség feladata. Azzal lehetett számolni, hogy esetleg Pittermann visszalép a meghívástól, ha Bock az ügybe bekapcsolódott vagy beavatkozott volna. Inkább vállaltuk Bock előrelátható megsértődését, minthogy az egész látogatás létrejöttét kockára tegyük. A külügyminisztérium se túlságosan örvendett e látogatásnak, s igyekezett a maga módján nehézségeket okozni. A külügyminisztérium a látogatásról már márciusban tudomással bírt, amint ez kitűnt Wodak egyik kijelentéséből, amelyet az általam részére adott vacsora alkalmával tett. A későbbiekben, amikor Bock részéről a támadások megindultak, a Külügyminisztérium alattomos és kétszínű álláspontot foglalt el, úgy igyekeztek beállítani a dolgot, mintha ők sem tudtak volna a meghívásról. Mi természetesen a külügyminisztériumot sem tájékoztattuk, kitartva az addigi gyakorlat mellett; de ez nem is volt feladatunk, mert hiszen amint kitűnt, Pittermann már a márciusi látogatásom után tájékoztatta a külügyminisztériumot, majd a május 9-i látogatásomkor kifejezetten kijelentette, hogy ő fogja megbeszélni úgy Kreiskyvel, mint Bockkal a külkereskedelmi miniszterünk meghívását. Ez a tájékoztatás meg is történt, hiszen Wodak engem behivatott, és hasznosnak jelentette ki a látogatást. A KüM passzivitása már ekkor is megmutatkozott, ők a dologgal nem akartak tovább foglalkozni. Wodak csupán a fenti kijelentésre szorítkozott, és a maguk részéről semmilyen további lépést nem tettek. Amikor aztán Bock részéről a támadások élesebbé váltak, másrészt pedig a külügyminisztériumnak is aggályos lehetett, hogy éppen ebben az időszakban egy magyar miniszter hivatalos látogatásra érkezik Ausztriába. Igyekeztek részben magukat az ügytől elkülöníteni, másrészt a látogatás színvonalát leszállítani. Miután a minisztertanácson Pittermann a meghívás tényét bejelentette, Kreisky volt az, aki szemrehányást tett Pittermann-nak, hogy az ő tudomása nélkül adta át a meghívást. Kreisky szerepének két magyarázata lehet. Egyrészt ténylegesen igyekezett magát a meghívástól elkülöníteni, másrészt az által, hogy ő tette szóvá az ügyet és ő bírálta Pittermannt, azzal megelőzte Bock támadását, és lehetővé tette Bock számára, hogy a minisztertanácson hallgathasson. A minisztertanács ülése után a külügyminisztérium még egy manővert kísérelt meg, amidőn Kurtán elvtársat behivatta Wodak, és Pittermann titkára jelenlétében megpróbálta Kurtán elvtárssal elfogadtatni, hogy a meghívás nem