Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)
S. MULLER, J. A. FEITH, R. FRUIN: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve - I. fejezet. A levéltárak kialakulása és osztályozása
amikor V. Károly meghódította Gelderlandot (1544), a fejedelmi kormányzat továbbra is a tartományban maradt és megtartotta a fondot is. Hasonlóképpen, a nassaui grófok által birtokba vett németalföldi uradalmak fondjait sem szállították át Németországba, hanem a németalföldi birtokok számára létrehoztak egy külön igazgatótestületet, a Nassaui Uradalom Tanácsát, amelynek saját fondja volt. Ugyanígy, nem egyesítették egyetlen levéltárban V. Károlynak mint Spanyolország királyának, mint Holland grófjának, mint Geldern hercegének fondjait sem. Mindez egyébként egyáltalán nem mond ellent az előző paragrafusban kifejtett elvnek. Mindazon különféle jogok, amelyekről itt szó van, valóban egy személyben egyesültek, ez azonban sokkal inkább a különböző joghatóságok egy személy kezében történő összegződése volt, mint a jogok átruházása egyik joghatóságról a másikra. Csak a modern állam létrejötte hozott változást ezen a téren. 1798-ban megszüntették a tartományi szuverenitást, és a szuverenitásból eredő jogok az államra szálltak át. Amikor tehát az állam továbbra is meghagyta a tartományi levéltárakat (Dél-Holland levéltárának kivételével), akkor ez valójában bizonyos eltérés volt az előző paragrafusban kifejtett elvtől. A tartományok ugyanis elvesztették függetlenségüket és a németalföldi államhoz csatolták őket, noha az V. Károly uralma alatt történt egyesítést követően megőrizték független státuszukat. Nem a megyei hivatalok lettek a tartományi gyűlések jogutódai – ahhoz hasonlóan, ahogyan 1581-ben a Rendek voltak a tartomány hűbérurának jogutódai –, hanem a németalföldi állam, vagy pontosabban az egy és oszthatatlan Batáviai Köztársaság kormányzata lépett valamennyi tartományi gyűlés helyébe. Ugyanakkor jó oka van ennek a régi szabálytól való eltérésnek. Míg ugyanis az egykori tartományi gyűlések önrendelkezési jogköre és ezzel együtt a testületek fondjai az államra szálltak, funkcióikat javarészben az átmeneti közigazgatási szervek, később pedig a megyei és tartományi hivatalok vették át. Magától értetődik, hogy ezek a testületek, különösen az 1798-at követő első esztendőkben, napi munkájukhoz egyáltalán nem nélkülözhették elődeik fondjait. Elengedhetetlenül szükséges volt tehát, hogy ezek a fondok régi helyükön maradjanak. Ez olyannyira igaz, hogy akár általános szabályként is kijelent hetnénk: amikor egy testület jogai egy bizonyos hatóságra, funkciói viszont egy másik hatóságra szállnak át, a levéltárat a funkciókat átvevő hatóságnak kell átadni, amelyre nézve ez a szabály nagyobb haszonnal fog járni. Milyen szabályok szerint kell mármost megosztani a tizenegy tartományi levéltár között az állam által 1798 után birtokba vett fondokat? Magától értetődik, hogy helyes és célszerű, ha az egyes levéltárakba azoknak a hivataloknak a fondjait vesszük fel, amelyek az adott tartományban működtek és 1798 után fokozatosan az államra szálltak át. 80
