Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)

Az „érinthetetlen levéltári test” – a Kézikönyv, amiről mindenki hallott – egy patinás, régi műfaj: szervtörténetírás

feltétlenül és kizárólagosan a külföldi szakmai klíma megváltozásnak következménye volt, hanem annak a benső ismeretigénynek, amely a különféle levéltári állományok folyamatos feltárása nyomán, mondhatni természetszerűen jelentkezett. A Holland kézikönyv megjelenésével egyidőben láttak napvilágot Tagányi Károlynak az Országos Levéltár DL-gyűjteménye mellett legfontosabb egységeiről, a Régi Országos Levéltárról, valamint a magyar és az erdélyi kancelláriáról készített áttekintő leltárai. Ezen segédletek szempontrendszere, az irategyüttesek megközelítésmódja eltér a korábbi statikus és anor

ganikus felfogástól, mivel az iratokat létrehozó szervezetek történetét is érintve ismerteti. Tagányi, mint fogalmazott: a levéltárakat „az illető hi

vatal múltjának tükrében mint valami szerves egészet – igyekezett bemutatni –, ami által a különböző levéltári rendszereknek s az egyes gyűjteményeknek áttekintését” könnyítette meg. Az iratok keletkezésének körülményeitől, az azt megvilágító háttérismeretektől eltekintő korábbi felfogással szemben Tagányi Károly úgy vélte, hogy egy „levéltárban csak akkor lehet sikeresen kutatni, ha az illető hivatal tevékenységi körét ismerjük s ha az egyes gyűjteményeknek nemcsak tartalmáról, de rendeltetésük s egymáshoz való viszonyuk felől is tájékozva vagyunk.”95

A szemléletmód korszerűsödésére utal, hogy bár Tagányi kezdeményezésétől eltérően a századforduló időszakában még jobbára az anorganikus, „dokumentáló” szemléletmód dominál, eközben már olyan művek is megjelennek, mint például a más vonatkozásban már említett Zimmermann Ferencnek az ország levéltárairól készített német nyelvű kalauza, amely a levéltári gyűjtemények leírása alkalmával azok megszületésére vonatkozóan is teret szán.

96 A Holland kézikönyvről a német fordítás 1905-ös megjelenését követő esztendőben kapott a hazai szakma érdemi tudósítást Áldásy Antal jóvoltából. Az ismertetés vázolta a mű szerkezetét, tartalmi tagolódását, keletkezésének körülményeit, s közzétette a levéltár- (valójában fond)-fogalom ma már klasszikus meghatározását. Áldásy Antal – egyébként nem említvén az irategyüttesek szervességére vonatkozó alapvető megállapításokat – a levéltári anyag leírásáról, az inventáriumok készítéséről, majd beosztá-46

95Tagányi, 1897-I. 688. p.; Továbbá: Tagányi, 1897-II., 1898-I. és II: 897. 939. és 1898. 42.; Az erdélyi

udvari kancelláriai levéltár, 1898. 129. 96A m

ű jelentőségét Áldásy Antal is aláhúzza nevezetes, 1910-es brüsszeli nemzetközi könyvtári és levéltári kongresszusról szóló beszámolójában, megemlítvén, hogy ilyenfajta levéltári kalauz Európában is kevés készült. Magyar Könyvszemle, 1911. 304.; A hagyományos levél tár ér tel -me zést tükrözik pl.: Illésy, 1899.; valamint Sebők Samu gimnáziumi tanárnak a zalaegerszegi levéltárra vonatkozó iratrendezési munkája, aki az 1885 előtti iratokban önkényes csoportosítást alakított ki. Degré-Simonffy, 1970. IV. p.