Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)
A Kézikönyv és a hazai levéltári gondolkodás
levéltári források feltárásának ügye. Salamon Ferenc 1860-ban teszi közzé a Pesti Naplóban „Szózat”-át a sok esetben feltáratlan, vagy éppenséggel veszélyeztetett állapotú megyei és városi levéltárak sorsáért aggódva, lépéseket sürgetve fennmaradásuk érdekében.79 A levéltári anyag értékének bizonytalan voltáról tanúskodik, hogy Lőcse városa például – a Magyar Történelmi Társulat tagjainak megrökönyödésére – régi iratainak egy bizonyos részét az 1870-es években egyszerűen áruba bocsátotta.80 Wenzel Gusztáv az ország különféle családi, városi és megyei levéltáraiban 1863-64-ben tett látogatásairól számolván be az akadémia ülésén, hangsúlyozta ezen forráshelyek mélyebb megismerésének szükségességét, s kérte a tudós testület, hogy „...a hazai történelmi okmányok ügyét nyilvánítsa figyelme egyik főtárgyának”.81 Az akadémia valamit a történelmi társulat tagjainak figyelme azonban a nagy nemzeti levéltári intézmény létrehozására irányult. Szintén Wenzel Gusztáv tett indítványt a történettudományi osztály 1867. április 1-jei ülésén országos levéltár megalakítására. Indoklásának két legfontosabb eleme az volt, hogy egyrészről kiemelte – a kor felfogásának megfelelően – az oklevelek jelentőségét, másrész felhívta a figyelmet irattár és levéltár eltérő funkciójára. Ezzel egyben azt a gondolatot is előtérbe állította, hogy a levéltár nem csupán a múlt forrásainak őrzőhelye, de a mindenkori jelen iratképzői által is gyarapodó intézmény.82 Az Országos Levéltár megalakulásának s tevékenységének részletes leírásától eltekintve, csupán azt a kérdést vizsgáljuk, hogy a nemzet központi levéltárában, s más fontos levéltári őrzőhelyeken milyen szempontokat kívántak érvényesíteni, s milyen gyakorlatot folytattak a különféle irategyüttesek értelmezése, rendezése és leírása tekintetében. Amint az közismert, az Országos Levéltár megalakulásának kissé elhúzódó folyamatában fontos mozzanatot képezett az a kizárólag történészekből létrehozott ankétbizottság, amely az iratok rendszerezését és megközelítését illetően teljes mértékben a vonatkozási (pertinenciális) elvet kívánta érvényesíteni. A levéltári iratokat tisztán dokumentáris adattáraknak tekintve azt az álláspontot foglalták el, mely szerint az irategyüttesek külön kezelését meg kell szüntetni és az iratokat „főszakokba” kell beosztani. Ebben a felfogásban a levéltár feladata „...nem annyira bizonyos intézmények vagy helyi viszonyok képét előtüntetni, hanem a nemzeti élet egyes ágazatainak bizonyos időpontban mutatkozó természetét megvilágítani le-42 79Pesti Napló, 1860. 297. sz. 80Kronológia, 179. 81Miskolczy, 1923. 7. p. 82Miskolczy, 1923. 8. p.
