Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)
A Holland kézikönyv és hatása a hazai levéltári gondolkodásra (Horváth J. András)
is a különféle eredetű, ám azonos iratfajták összerendezése tűnt ésszerű megoldásnak. Az egy-egy irattároló helyre összehordott különféle iratok együttes, általános leltárban történő leírása valósult meg, ami a közigazgatás igényeit is kielégítette. A történeti érdeklődés mindenekelőtt az oklevelekre irányult, amelyekről időrendi alapú nyilvántartásokat készítettek. Ez az eljárás azonban az újabb kori, összetett iratok vonatkozásában nehéz -ségeket okozott. A század közepe táján, eltávolodva immáron a pusztán kronológiai és regeszta-alapú megközelítéstől, az adott közösség (város, tartomány vagy maga az állam) mint iratképző került előtérbe, ugyanakkor kérdéses volt az azokról készítendő leltár szerkezetének mikéntje. Az 1870-es évek folyamán lépett színre az a levéltáros generáció, amelynek két meghatározó tagja Utrecht város levéltárnoka Samuel Muller, illetve Theodor van Riemsdijk (1848–1923)12 városi, majd tartományi levéltárnok volt. Muller a párizsi École des Chartes-ban szerezte tapasztalatait, s a francia hatás más vonatkozásban is érvényesült. Mint köztudott, 1841-ben adta ki rendelkezését a departemant-ok levéltárai számára Natalis de Wailly, a francia belügyminiszter illetékes tanácsosa a különféle eredetű iratok összegyűjtésére. Ő fogalmazta meg a nevezetes tételt, amely az irategyüttesek összekeverésének tilalmára vonatkozott (respecte des fonds). Fon tos hangsúlyoznunk, hogy az elvi rendelkezés pusztán a fondkeretek sérthetetlenségét érintette, a belső rend kialakítása – a francia gyakorlat szerint legalábbis – már biztosított lehetőséget egyéb „gyakorlati szempontok” érvényesítésére is. 13 Muller és Riemsdijk között élénk eszmecsere kezdődött – amelybe később más holland kollégák is bekapcsolódtak – ennek az elvnek az adott irategyüttes eredeti rendben való fenntartása szükségességének tárgyában. Két dologban teljes egyetértés volt közöttük: az eddigieknél pontosabban kell leírni a dokumentumegyütteseket és meg kell határozni a rendezési elveket. Az utrechti levéltárnok számára főként a fondok szerkezeti sajátosságai voltak szembeötlőek, annak következtében is, mivel a városi levéltár anyagai lazábban rendezetettek voltak, Riemsdijk számára viszont maga az iratképző tűnt fontosabbnak.14 Úgy vélte, nem csupán az iratszer -20 121875–1877: Zwolle város levéltárnoka; 1877–1879: Gelderland tartományi levéltárnok; 1879– 1887: a Királyi Nemzeti Levéltár helyettes vezetője, majd 1887–1911: igazgatója. Ketelaar et al. LX. 13A rendelkezés b ővebben kifejtve így hangzott: “Rassembler les différents documents par fonds, c’est-à-dire former collections de tous les titres qui proviennent d’un corps, d’une établissement, d’une famille ou d’un individu.” (Fondonként összegyűjteni a különféle iratokat, más szóval meghatározott címek szerint gyűjteményeket hozni létre, a testületek, létesítmények, családok vagy személyek által létrehozott iratokból”). Horsman, 2002. 6. p. 14Horsman, 2002. 9–10. p.
